"Kifejezett haszonélvezői voltunk az EU Oroszországgal szemben bevezetett szankcióinak"
24/10/2025 09:47
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Minden feltétel adott lenne ahhoz, hogy leváljunk az orosz energiáról, azonban az Európai Unió Oroszországgal szemben bevezetett szankciói hatására nyomott áron vehet a kormány orosz földgázt és kőolajat – véli Miklós László.
Széles körben elterjedt vélekedés, hogy hazánk csak Oroszországból tudja földgáz- és kőolajszükségletét beszerezni. Ezen túlmenően általában is sokan importfüggőségnek nevezik azt, ha valamilyen árut nem itthon állítanak elő, hanem külföldről hoznak be. Pedig önmagában az, hogy nem hazai forrásból származó terméket forgalmaznak, nem jelent függőséget – írja a G7-en megjelent, Már nincs orosz energiafüggés, csak orosz barátság című véleménycikkében Miklós László mérnök-közgazdász, energetikai szakértő, az MVM volt felügyelő-bizottságágának elnöke.
Amikor készült ez a cikk, akkor még nem tudta vagy nem ismerhette azt a döntést, amellyel Donald Trump, a két legnagyobb orosz olajtársaság, a Lukoil és a Rosznyeft ellen vezetett be szankciókat. Ez hogyan változtatja meg Magyarország energiállátását? – tette fel a kérdést a pénteki Reggeli gyors műsorvezetője, Pálinkás Szüts Róbert.
„Nem ezen múlik. Bárhol lehet ki olajat venni, tehát ha úgy tetszik közömbös, lényegtelen, lehet, hogy a bizonyos szerződései nem teljesülnek, de bárhonnan lehet venni, hiszen több mint negyven éve rendelkezésre áll az Adria-vezeték” – adta meg a választ Miklós.
Miklós cáfolta azt a kormányzati érvet is, hogy a Dunai Finomító csak orosz olajra lenne alkalmas. Minden finomító képes különböző típusú kőolajat feldolgozni, legfeljebb némi beruházás szükséges a rugalmasabb működéshez. Ez a technológiai fejlesztés azonban a MOL részéről nem sürgős, mert jelentős profitot termel az orosz olaj kedvezményes árából: 2022-ben a MOL hordónként átlagosan 25 dollárral olcsóbban vásárolta az orosz olajat, ami kétmilliárd dolláros többletprofitot eredményezett.
„Ahogy a címben is van, az orosz barátsága hajtó ereje ennek. Az orbáni békepolitika lényege, az két dologgal jól jellemezhető. Mindent megtenni azért, hogy Oroszország bevételei ne csökkenjenek, minden szankciót ellenez azóta is. Maga szervezi azt, ha úgy tetszik, hogy Magyarország, még ha szerény néhány milliárd dolláros összeggel is járuljon hozzá, Oroszország hadiképességei meg fejlesztéséhez, és mindent megtesz azért a békepolitikája másik lépéseként, vagy lábaként, hogy Ukrajna viszont semmiképpen ne kapjon uniós támogatást. Hát innen fakad ez az úgynevezett orosz függőség, mert már régen nincs, hanem kifejezett haszonélvezői voltunk az uniós szankcióknak. Én csak háborús járadéknak szoktam nevezni azt az említett közel 25 dolláros meg 20 dolláros hordónkénti diszkontot, amit azért kaptunk, mert az oroszok nem tudták máshol eladni igazából, közeli országban csak nekünk.” Ezt Miklós „háborús járadéknak” nevezi, hiszen az orosz olaj diszkontja az uniós szankciók következménye volt.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.10.24., péntek 7:35
Riporter: Pálinkás Szüts Róbert
