Keleten a helyzet – ajánló a Hetes stúdióból
13/09/2025 13:35
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Szó volt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről és a folyamatban lévő vizsgálatról, a közvélemény-kutatók várakozásairól a következő hónapokra, a lengyelországi orosz drónokról, valamint a megromlott német–magyar kapcsolatokról és az EU-n belüli feszültségekről. A második órában természetesen megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit.
A Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás, jelzési kötelesség elmulasztása vádjával feljelentette Kuslits Gábort, a Területi Gyerekvédelmi Szakszolgálatok volt vezetőjét, annak ellenére, hogy ő már 2020-ban jelezte, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója fiatal lányokat és fiúkat kényszerít prostitúcióra. Az igazgatót csak idén májusban tartóztatták le. 2022-ben, 2013-ban is feljelentették, hiába. Both Emőke jogászt, a BAGázs Közhasznú Egyesület alapítóját kérdeztük.

A közvélemény-kutatási eredmény csak pillanatfelvétel, és a tényleges választásig bekövetkező fejlemények teljesen meg is változtathatják a képet – ezt hangsúlyozták többen a Republikon Intézet őszi évadnyitó konferenciáján, amelyről Kárpáti János készített összeállítást.

Orosz drónok Lengyelország felett, Trump ezt nem ítéli el, csak azt kérdezi, hogy ez hogy lehet? Orosz-belorusz ötnapos, nukleáris bevetést is mímelő hadgyakorlat a lengyel, litván és ukrán határ mellett, lengyelek, akik drónelhárító képzésre mennek Ukrajnába. Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértővel beszéltük át, mi a helyzet keleten.

Az Európai Bizottság elnökének évértékelő beszéde utáni vitában is láttuk, egyre jobban mélyülnek az ellentétek az EU-n belül, Fico kormánya a patriótákon kívül jelent komoly veszélyt az uniós egységre. A magyar kormány megromlott német kapcsolata pedig odáig fajult, hogy már német uniós képviselő is hazugnak nevezi Orbánt. Strasbourgi interjúk az Európai Parlament szlovák elnökhelyettesével, Martin Hojsikkal és Matthias Ecke német képviselővel. Csernyánszky Judit összeállítását hallhatták.

Megbeszéltük a hetet!
A második órában szokás szerint megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit, vendégünkvolt Farkas Zoltán, a HVG munkatársa, hazai pályán pedig Szénási Sándor és Bolgár György mellett Penke Bence ült az asztalnál.
2025. szeptember 13., szombat 15:00
Műsorvezető: Szénási Sándor
Szerkesztő: Józsa Márta
