"Katasztrofális az idei GDP és infláció"
10/04/2025 07:30
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A vámok olyan gazdasági bizonytalanságot szültek, amely miatt a vállalatok nem a bővitésre és a növekedésre koncentrálnak, inkább óvatosabbak lettek. Azzal törődnek, hogy hogyan tudják a nehéz időszakot átvészelni – véli Rolek Ferenc. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke ezért növekedésre nem igazán számít.
A cégek és a szakszervezetek is újratárgyalnák a decemberben megkötött hároméves bérmegállapodást – írja a Világgazdaság. Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, 2024. novemberében aláírták a kormány, valamint a munkaadók és a munkavállalók képviselői a következő hároméves bérmegállapodást. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán kötött megállapodás alapján jelentősen nőhet a minimálbér, és jövőre a garantált bérminimum is. Ez szakértők szerint már akkor is valószínűtlen volt.
„Ami a gazdasági folyamatokat illeti, sajnálatos módon nagyon másképp alakul, mint amit feltételeztünk, és hát sajnos rosszabbul alakul” – mondta a Szolidaritás legutóbbi adásában Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke. Hozzátette, alapvetően három, mutatót néztek, a minimálbér meghatározásánál, ez az infláció, a várható GDP, valamint az átlagbérek alakulása.
„Most számunkra úgy tűnik, az átlagbérek nagyjából hasonlóan fognak alakulni, mint azt feltételeztük. Ezzel szemben az infláció most az évelején magasabbnak tűnik, mint amire számítottunk, és a GDP pedig lényegesen elmarad ettől. Na most ez egy elég katasztrofális összetétel és kombináció” – összegezte.
A Donald Trump indította vámháború olyan bizonytalanságot szült, amely miatt a vállalatok nem a bővitésre és a növekedésre koncentrálnak, inkább óvatosabbak lettek. „Azzal törődnek, hogy hogyan tudják a nehéz időszakot átvészelni. Tehát én azt gondolom, hogy reálisan növekedésre nem igazán lehet számítani.”
A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva, a műsor második felében. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a hanganyag meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025. április 09., szerda 14:00
Riporter: Selmeci János
