Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

"Izrael nem hagyhatja, hogy Irán atomfegyvert állítson elő"

13/06/2025 11:47

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Kis-Benedek József szerint Amerika egyelőre nem akar háborút Iránnal, de szükség esetén Izrael mellé áll. Székely Róbert szerint két hétig is eltarthat, mire a támadások lecsengenek. Csicsmann László pedig úgy véli, Irán eszkalálhatja a helyzetet, de a tapasztalatok alapján légvédelme közel sem tökéletes.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, dróntámadást indított Irán Izrael irányába, miután Izrael légicsapásokat hajtott végre az iráni nukleáris és katonai létesítmények ellen.

Amerika várakozik, de készen áll

"Amerika egyelőre nem akar háborút Iránnal, de ha Izraelt súlyos válaszcsapás fenyegeti, az USA nyújthat nekik segítséget" – mondta a Klubrádiónak Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő, aki szerint az összecsapások még hetekig eltarthatnak, és várhatóan Izraelnek sikerül visszavetnie az iráni atomprogramot.

Hozzátette, Benjamin Netanjahu izraeli elnök azt mondta, Izrael megtámadja Iránt, ha nyilvánvalóvá válik, hogy atomfegyvereket akarnak kifejleszteni.

2025. június 13. A lényeg - 25.06.13. Kis-Benedek József
00:53
00:00

Támad-e civil célpontokat Irán?

"A nagy kérdés az egyébként, hogy Irán milyen célpontokat fog választani. Az az, hogy elsősorban ők is katonai célpontokra lőnek el, mint Izrael, vagy pedig úgy döntenek, hogy civil célpontokat is támadnak el" – mondta a Klubrádiónak Székely Róbert, aki szerint nagyjából két hétig tarthat a helyzet, Izrael nem hagyhatja, hogy Irán atomfegyvert állítson elő. Az izraelinfo.com munkatársa szerint Irán légvédelme gyenge volt, és a proxi-szövetségesei, a Hamász, a Hezbollah és a jemeni huszik is meggyengültek az utóbbi időben, ezért döntött Izrael most a támadás mellett.

2025. június 13. A lényeg - 25.06.13. Székely Róbert
01:23
00:00

Irán eszkalálhatja a háborút, de légvédelme gyenge

Kérdéses még, hogy Izraelnek sikerült-e érdemben lassítani az iráni nukleáris programot – mondta a Klubrádiónak Csicsmann László, aki szerint a támadás mögött az áll, hogy az urándúsítás kérdésében az Egyesült Államokban nem sikerült megállapodnia Iránnal, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is elítélte Iránt az eltitkolt fejlesztések miatt. A Corvinus Egyetem tanára kiemelte, hogy a következő napokban Irán akár eszkalálhatja is a konfliktust, de óvatosnak kell lenniük, mivel ma is kiderült, hogy a légvédelmük nem elég erős az izraeli támadások kivédéséhez.

2025. június 13. A lényeg - 25.06.13. Csicsmann László
01:20
00:00

Címlapi fotó: MTI/AP/Leo Correa