Horn: Érthető Semjén összeomlása
24/09/2025 17:27
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Bár nem kedvelik egymást Semjén Zsolttal, nem tudja elképzelni Horn Gábor, hogy a miniszterelnök-helyettesnek köze lehet a Szőlő utcai ügyhöz. Ami Semjénnel történt, az a Fidesz rossz kommunikációjának köszönhető. A Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, nem szabadna az ellenzéknek ugyanazokkal az alaptalan vádakkal élnie, mint a Fidesznek.
Nem csitul a Semjén Zsolt személye körüli vihar, amibe a miniszterelnök-helyettes akaratlanul lépett bele azzal, hogy beleállt a DK-s Arató Gergely neki címzett kérdésébe: „ki az a Zsolti bácsi?”
„Azt kell mondanom, hogy én nagyon-nagyon rossznak tartom, amit most látunk, tehát, ami Semjénnel történik. És azt gondolom, hogy én emberileg is, meg minden szempontból teljesen értem azt, ahogy ő viselkedett” – mondta a Megbeszéljük szerdai adásában Horn Gábor politikai elemző, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke.
„Ez valami elképesztő, hogy ott tartunk, hogy a politikai szereplőkről, de egyébként bárkiről, bármit, bármikor lehet, bizonyíték nélkül felelőtlenül állítani. De ennek az összes felelőssége jelenlegi kormányt terheli. Tehát miközben én azt gondolom, hogy ilyen nincs, és az ellenzéki politikai szereplőknek el kéne azon gondolkodni, hogy tényleg jó-e az, ha ugyanazokat az eszközöket használják, amiket a Fidesz használ, de szeretném jelezni, ugyanez történt Juhász Péterrel, »a nőverő« Juhász Péterrel, ugyanez történt Vona Gáborral, »a meleg bárokba járó« Vona Gáborral. Ugyanez történt annak idején is, épp Semjén Zsolt követte el az SZDSZ-szel szemben” – mondta, felidézve Semjén 2005-ös, egy fórumon tett kijelentését: „Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re!”
Megjegyezte, hosszú ideje ismeri Semjént, és ha nem is kedvelik egymást, ő személy szerint nem tudja elképzelni róla, hogy köze lehetne ilyen ügyekhez. Részben ebből fakadóan súlyos hibának tartja, hogy Semjén személyesen szólalt meg a parlamentben, amivel – Orbán Viktor hallgatása mellett – magára vonta a figyelmet, tovább növelve a botrányt. Horn szerint érthető Semjén emberi összeomlása, de politikailag súlyos hibát követett el a kormány.
Azt pedig egyenesen abszurdnak tartja, hogy az igazságügyi miniszter Káncz Csabáról – aki 1996 és 2008 között az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének gazdasági tanácsosa volt – azt állítja, együttműködött ebben az időszakban a brit titkosszolgálatokkal, hiszen Káncz a magyar parlament titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságának ülésein vehetett részt szakértőként, amelynek feltétele az átvilágítás.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.09.24., szerda 16:45
Riporter: Bolgár György
