Havas első kérdése Orbánhoz 26 év után is ugyanaz: Hol sunnyogtál eddig, Viktor?
31/07/2025 18:20
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az újságíró arról beszélt, hogy vélhetően azt a kérdést tenné fel újra Orbán Viktornak, amit 1999-ben tett fel neki.
„Ha valakit érdekel, közlöm, hogy lényegében sikeres volt a sugárkezelés, de vannak mellékhatások, például az, hogy a magyar közélet rontja az állapotomat” – írta Facebook-posztjában Havas Henrik, aki daganatos betegségéből épül fel. Az újságíró ugyanebben a posztban megszólította Orbán Viktort és Kövér Lászlót is: „annak idején én csináltam az első interjút Orbánnal meg Kövérrel, szeretném, ha a bukásuk után megint nekem adnák az első interjút!”
Havas a Megbeszéljük csütörtöki adásában számos sztorit mesélt el Orbán Viktorral való kapcsolatáról, akivel – még feltörekvő politikusként – jó barátságot ápolt, 1999-ben amikor Orbán első miniszterelnöksége idején, amikor Havas vendégül látta műsorában, Orbán Viktor még ragaszkodott a közvetlen modorhoz: „Figyelj már Henrik, ahogy régen, ahogy megszoktuk” – idézte a Havas. Elmondása szerint akkor ő – igazodva a kéréshez – a következő kérdést tette: „Jól van mondom, ahogy megszoktuk. Hol a pi...ban sunnyogtál eddig, hogy nem jöttél be hozzánk?”
Azt is hozzátette, ha most készíthetne interjút a miniszterelnökkel valószínűleg ugyanezt a kérdést tenné fel.
Idővel azonban elege lett a politikai befolyásból és nyomásgyakorlásból, ami a köztévében tapasztalható volt, például abból, hogy mindenki azt figyelte, ki mit üzent a másiknak a hatalmi elitben. Ez vezetett oda, hogy 1999 augusztusában otthagyta az állami médiát, és az RTL Klubhoz szerződött. Ezután megérezte, hogyan működik a „rendszer”, és milyen következményekkel jár, ha valaki kilép a „nemzeti együttműködés rendszeréből”.
Havas azt is elmondta, hogy 2004 körül Orbán még személyesen is hívta focimeccsre, sőt, gyerekeket vitt magával mikrobusszal, közvetlen és emberi módon viselkedve. Havas ezt az „emberarcú Orbán Viktornak” nevezi, akivel bár nem értett mindig egyet, de akkoriban még egy közvetlenebb, kevésbé rideg figurának látta.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.07.31., csütörtök 17:15
Riporter: Bolgár György
