Havas a Gyárfás-ítéletről: Döbbenet, hogy Princz Gábort nem vették elő
11/04/2025 18:45
| Szerző: Klubrádió
Havas Henrik szerint a felbujtónak ugyanannyi büntetést szoktak kiszabni, mint a tényleges elkövetőnek, így Gyárfásnak is életfogytiglant kellett volna kapnia, mint az elkövetőnek, Jozef Roháč-nak vagy fel kellett volna menteni, mert az újságíró szerint a hangfelvétel, ami alapján elítélték nem hiteles.
Havas Henrik a Megbeszéljük... című műsorban azt mondta jogvégzett emberként nehéz elhinni, hogy zűrös hangfelvételre hivatkozva ítélték el Gyárfás Tamást. Az igazságszolgáltatás csődjének nevezte, hogy több mint 20 év után hoztak ítéletet. Az igazságszolgáltatás célja a lehető leggyorsabb, és legkörültekintőbb, és legmegalapozottabb ítélettel megtorolni egy bűncselekményt. Ehhez képest megölték Fenyőt ‘98-ban és legnagyobb ellenfelét először 2018-ban hallgatták ki.
Gyárfás Tamásról elmondta, nagyon jól ismeri, 10 évig együtt dolgoztak, ő vitte annak idején a Nap Televízióhoz, és ő írta azt a szerződést, amivel megszerezte a céget.
"Gyárfás egy hétpróbás vállalkozó volt. Ő az a típusú ember volt, aki minden politikai párttal igyekezett, jó kapcsolatot teremteni a pénz reményében "- mondta Havas.
Felvetette, hogyan lett Gyárfásból bűnsegéd a Fenyő-gyilkosság ügyében.
Van ugye a pszichikai bűnsegéd ebben az esetben Gyárfás, aki biztat, aki szavakkal támogat, esetleg egy gyilkosságot az a pszichikai bűnsegéd. Ebből lett felbujtó. Ha elfogadjuk a bíróság érvelését, akkor itt két felbujtó van. Gyárfás felbújtotta Portikot, Portik felbujtotta Jozef Roháč-ot. És akkor senki nem ért semmit, mert az az általános jogelv benne van az embert fejében is, hogy a felbujtónak a büntetés az általában megegyezik a végrehajtó büntetésével. Na most, ha Roháč -ot és Portikot életfogytiglanra ítélték, akkor hogy kaphatott a Gyárfás hét évet? Vagy életfogytiglant kellett volna kapnia vagy fel kellett volna mentenie - vélekedett Havas Henrik.

Havast megdöbbentette, hogy Gyárfás különösebb indoklás nélkül egy nem túl jó minőségű hangfelvételre hivatkozva lépett elő bűnsegésből felbújtóvá.
Emellett Havast az bosszantja az ügyben igazán, hogy egy hang nem esik arról, hogy az alvilágban egyértelműen felbujtóként Princz Gábort nevezték meg. Felidézte, hogy arról van információja egy alvilági figurától, aki együtt volt börtönben Portik Tamással, hogy Portik a Fenyő-gyilkosság másnapján a Keleti pályaudvar melletti postán, vette át Princz Gábor által küldött, akár 100 millió forintot. És - mint mondta - ezt az információt más is megerősítette a börtönriportok készítése idején
Havas megdöbbentőnek tartja, hogy a 2018-ban elhunyt Princz Gábort soha nem vette elő a rendőrség, miközben ott volt nála a Nap TV egy része, Fenyőnél meg a Népszava, amelyik rendszeresen piszkálta, hogy mennyire fizetőképes a Postabank, mikor fog csődbe menni, hogy mennyi a céltartaléka,... stb. Elmondása szerint Fenyő János a Népszaván keresztül megállás nélkül bombázta Princzet.
Havas azt is furcsának tartja, hogy őt sem hallgatta ki sosem a rendőrség.
Felidézte, hogy amikor Kovács Lajossal egy alkalommal találkozott és a Gyárfás-ügy szóba került, kiderült, hogy a Rádió-TV Újság körüli cirkuszról nem is hallott, pedig annak idején ő volt a gyilkosság nyomozásának egyik vezetője.
Havas Henrik beszélt arról is, hogy az ítélet előtt két héttel telefonon beszélt Gyárfás Tamással, aki arról számolt be, rossz előérzete van a várható ítélettel kapcsolatban, amit arra alapozott, hogy védője, Zamecsinik Péter az első fokú ítélet előtt is azzal kecsegtette, hogy felmentik, mégis hét év letöltendőt kapott.
A beszélgetés végén megjegyezte, hogy Gyárfás azt mondta neki a telefonba, hogy ha elítélik, nem éli túl a börtönt.
2025.04.11., péntek 16.22
Riporter: Bolgár György
