Hadházy: Papcsák cége semmit nem csinál a szerződések szerint
7/02/2025 11:11
| Szerző: Klubrádió/Lőrincz Csaba
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Ahhoz képest, hogy az Uzsoki úgynevezett VIP-osztályán elvileg csak munkaidejükön kívül dolgozhatnak a kórház alkalmazottai, Hadházy Ákos olyan információt is kapott, hogy a cégben egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgoznak. Egyik állítás üti a másikat.
„Szükség volt némi keménykedésre, de végül csak megkaptam az Uzsoki Kórház és Papcsák Ferenc bukott fideszes polgármester cége, a Magyar Egészségügyi Szolgáltatóház Kft. közt létrejött szerződéseket” – írja Facebook-posztjában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, levonva a következtetést is: „itt a bizonyíték: Papcsák Ferenc cége semmit nem csinál, csak közvetítőként húzza le a fizetős betegeket az Uzsokiban”.
„Papcsák cégének annyi az egyetlen feladata, hogy amikor az orvos bemondja, hogy két, vagy három év múlva meg tudja operálni a beteget, de ha fizet, akkor lehet két héten belül is, ezután a céghez irányítja, amelyik felírja a beteg nevét, nála lehet fizetni, de szerződések szerint semmit nem csinál a cég, csak úgymond beküldi a beteget a kórházba” – mondta a reggeli gyors pénteki adásában Hadházy. Megjegyezte, elvileg van a kórházon belül egy külön szoba, ahol a cég működik. Konkrét esetet is említett, amikor maga a mentő ajánlotta fel a betegnek, hogy rögtön viszi a VIP-osztályra.
„A legnagyobb rejtély” azonban az, hogyan működik a cég. „Amikor először felhívtam a kórházat a lehúzott európai turisták ügyében, akkor először még szóba álltak velem, és azt mondták, igen, a kórházon belül, de attól teljesen elkülönítve működik, a kórház munkatársai dolgoznak ott, a munkaidejükön kívül. Ez egészen biztosan nincs így, ugyanis kaptam egy olyan választ is több hónap után, amikor megkérdeztem, hogy milyen jogviszonyban dolgoznak, a VIP-osztályon ezek az emberek, akkor azt mondták, hogy egészségügyi szolgálati jogviszonyban, tehát nem egy cég alkalmazottjaként” – összegezte.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
2025.02.07., péntek 8:20
Riporter: Pálinkás Szüts Róbert
