Fullajtár Andrea: Amit letoltam, az egy családállítás, egy nagyon kemény trip

Talán azt hittük, már mindent tudunk a holokausztról, arról, milyenek voltak a koncentrációs táborok, és akkor, egyszer csak valaki odateszi elénk a szörnyűség minden percét. Galló Olga – Fullajtár Andrea színművész nagymamája – írónak készült, de ezt elvágta a háború traumája, megjárta Auschwitzot, Hochweilert és Breslaut, amiről naplót is készített. Sokat küzdött azért, hogy megjelenjen, végül 1978-ban egy erősen cenzúrázott verziót adtak ki.

Abban, hogy idén a Magvetőnél megjelent a teljes szöveg véletlenül, még a Klubrádiónak is volt egy kis szerepe. A napló lengyel fordítója, aki épp dolgozott a szöveggel – annak akkor még cenzúrázott változatával –, meghallotta Fullajtár egyik korábbi, nekünk adott interjúját, és így tudta meg, hogy Galló Olgának van jogutódja, és fel is kereste a színésznőt. Fullajtár pedig mindezt elmesélte kollégájának, Pelsőczy Rékának, aki rákérdezett, megvan-e a teljes szöveg, és mikor kiderült, hogy bizony megvan, felvetette, nem küldik-e el a kiadónak? Azóta a Tíz hónap Babilon nem csak könyv formájában jutott el a közönséghez, Borgula András rendezésében a Gólem Színházban monodráma is készült, amelyben Fullajtár játssza a nagymamáját, és amiben a naplóval párhuzamosan a kiadásért folytatott küzdelem szála is megjelenik.

"Úgy nőttem fel, hogy én erről a történetről tudtam – amit az előadásban sokszor emlegetünk –, hogy mennyit küzdött nagymamám a kiadásért, én ennek a harcnak a végébe születtem bele" – mondta Fullajtár Andrea, a Katona József Színház tagja a Dobszerdában. "Emlékszem, hogy folyamatosan gépelt, leveleket írt, mindenféle embereknek. Volt egy ceruzacsonk a könyvszekrényen, ez volt az egyetlen, amivel nem volt szabad rajzolni. Persze, a kisgyereknek mindig az az érdekes, amit nem lehet. Kérdezgettem, hogy miért nem. Szép lassan elmesélte, hogy micsoda és honnan van, de mindig csak annyit mondott, ami az aktuális életkoromnak megfelelt, és engem mindig egyre jobban érdekelt ez a történet" – mesélte Fullajtár.

"Az a kálvária, amit a nagyanyám végigjárt a '60-as, '70-es években az állami kiadókkal, az most egy hihetetlen happy enddel végződik, hiszen a Magvető első körben kiadta a könyvet" – mondta a színésznő.

Galló, miután hazatért húsz évig rá sem tudott nézni arra, amit a háború alatt írt, aztán egy orvos javaslatára vette elő, és a missziójává vált, hogy ha már az átélt borzalmak miatt nem tudott írni többé, legalább ezt a naplót eljuttassa a nyilvánossághoz. Ahogy a darabban is elhangzik, egy idő után feladta a küzdelmet, mégis hitt abban, hogy egyszer valaki még tesz érte, és a teljes szöveg megjelenik majd. 2004-ben halt meg, tehát még látta, ahogy Fullajtár elindult a színészi pályán, mondta is neki, hogy "csinálja meg a naplót".

"Én akkor azt mondtam, hogy nagymama, nem tudom megcsinálni, nem tudok objektív lenni ezzel a szöveggel kapcsolatban, nem merek hozzányúlni" – idézte fel Fullajtár. Még most sem az ő ötlete volt a darab, először azért kereste fel Borgula Andrást, hogy segítsen kitalálni, hogyan lehetne valamilyen sajtóeseményt csinálni a könyv megjelenése kapcsán. "Ő pedig megkérdezte, miért nem csinálunk darabot?" – mesélte Fullajtár.

Nagymamája szerinte valami nagyon fontosat tanult meg az életről a haláltáborokban. "Talán van is egy ilyen mondás a Talmudban, hogy ha nem tudsz se előre, se hátra, se jobbra, se balra menekülni, akkor menekülj felfelé" – mondta a színésznő. A nagymamáját a dédnagymamájával együtt vitték el, aki hamar gázkamrában végezte. Gallót Auschwitzban belső munkára fogták be, a kórházban kellett lavórokat mosnia, állandóan próbálta elterelni a gondolatait arról, hogy a szappan, amit éppen el kell vágnia, hányad részben tartalmazza a saját anyját. "A végletesen embertelen helyzetekben tudott váltani belül, átkapcsolta az agyát egy múltbeli üzemmódba, megpróbálta felidézni, milyen volt a lámpaernyő, milyenek voltak az árnyékok a szobájában egy nyár estén, az idegrendszerét ott tartani, hogy ne bolonduljon meg" – mondta Fullajtár.

A színésznő arról is mesélt, hogy bár az ő anyja sokszor gépelt a nagymamájának, és persze tudott a naplóról, kevesebbet tudott róla, mint Fullajtár. Ez sok családban jellemző – a traumát átélt generáció hallgat a saját gyerekei felé, de egy következő generációnak már jobban megnyílik. 

"Nemrég vesztettem el anyukámat, de még látta az előadást. Voltak olyan levelek, amelyekről édesanyám nem is tudott, a nagymamám írt például Vitray Tamásnak és Kádár Jánosnak is a kiadás kapcsán" – mondta Fullajtár, akinek a legnagyobb dicséret az volt, hogy édesanyja látta benne a saját anyját. 

"Az egész munkafolyamat egy nagyon erős köldökzsinór-újraébredés nekem felfelé, a nagymamám felé, és most már az anyukám felé is. Ez egy családállítás, amit én itt letoltam, egy elég kemény trip. Egy fontos elakadás, blokk oldódik fel ezzel, felszakadnak sebek, de most van az a fázis, amikor be is gyógyulhatnak" – mondta Fullajtár, aki a könyv bemutatója kapcsán végigjárja majd az összes helyet, ahol nagymamája járt.

A színésznő mesélt arról is, hogyan jutott el a színészi pályáig, hogyan küzd meg édesanyja elvesztésével, diákként mekkora rajongója volt a Katonának, miért örül utólag, hogy nem került be a Kerényi-osztályba, mit jelent, hogy belé ivódott a "katonásság", és, hogy mennyire nehéz elfogadnia, hogy nem az jött a rendszerváltás után, amiben annak idején bízott.

"Mi egy európai ország vagyunk, egy európai közösség tagja, azok az alapértékek, aminek a mentén ez a kultúra létezik, az számomra mindennél fontosabb, én ebben gyökerezem. Nem tudok ennél értelmesebben beszélni arról, hogy nagyon nehezen engedem el, vagy nagyon nehezen akarom elfogadni, hogy ezek az értékek ma már nem fontosak, át lehet rajtuk gázolni simán, el lehet törölni ezeket egy tollvonással."

Fullajtár anno beleállt a tiltakozásba, amikor a Színház és Filmművészeti Egyetemet alapítványosították. "A civil posta címemre érkezett egy szarral telekent boríték, akkor úgy éreztem, hogy itt van a vége. Az egyetem átdózerolása még most is olyan, hogy inkább ne beszéljünk róla, mert még most is összeszorul a gyomrom, facsar a szívem. Az egész, ami történt földolgozhatatlan."

A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)