Ferenc pápa "szinte egyedüliként képviselte a humanizmus hangját"
21/04/2025 12:50
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Politikai oldalakon átívelően méltatják Ferenc pápát a nemzetközi és a magyar világi vezetők.
Ferenc pápa halála után sorra fejezik ki részvétüket a világ vezetői és magyar közéleti szereplők, oldalakon átívelően méltatják a 88 évesen elhunyt egyházvezetőt, aki után Kamarás István vallásszociológus szerint nem folytatódhat ugyanúgy az egyház, mint előtte.
Egy nagyszerű ember, egy nagyszerű lelkipásztor hagyott itt minket. Megtiszteltetést jelentett számomra a barátsága, tanácsai és tanításai, amelyeket az öröm és a szenvedés pillanataiban is megosztott velünk – írta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, aki februárban a kórházban is meglátogatta az egyházfőt.
Együtt érzek a keresztények millióival szerte a világon, akik szerették őt – írta J. D. Vance amerikai alelnök, aki éppen tegnap, húsvétvasárnap találkozott a pápával. Megjegyezte, látszott, hogy nagyon beteg.
Buenos Airestől Rómáig Ferenc pápa azt akarta, hogy az egyház boldogságot és reményt jelentsen a legszegényebbeknek is – írta Emmanuel Macron francia elnök.
Milliókat inspirált, még a katolikus egyházon is túl, alázatával, szeretetével és egyszerűségével – írta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Friedrich Merz megválasztott német kancellár a pápa a társadalom legnehezebb helyzetben lévő közösségei iránti fáradhatatlan elköteleződését méltatta.

Orbán Viktor miniszterelnök közös fotóval emlékezett, amelyhez annyit írt hozzá: "Mindent köszönünk, Szentatya. Búcsúzunk."
Magyar Péter, a Tisza párt elnöke is röviden búcsúzott:
"Van abban valami igazán megható, amikor egy pápa a húsvéti misét követően hagyja itt a földi létet. Ferenc pápa, aki II. János Pálhoz hasonlóan pápaként is ember maradt. Jó ember, igaz ember. Mindent köszönünk! Isten Önnel, Szentatya!"
A Demokratikus Koalíció arról írt, hogy Ferenc pápa kimagaslott a világból erkölcsi nagyságával és őszinte emberszeretetével.
"Szüksége volt rá a keresztényeknek, a más vallásúaknak és a nem hívőknek egyaránt. Olyan egyetemes értékekért küzdött, amelyek nem a szent könyvekben, hanem az emberi lélekben születtek. Világi baloldaliakat megszégyenítő hevességgel emelte fel szavát a gyengék, az elesettek, az üldözöttek mellett. [...] mi, baloldaliak nem kívánhattunk volna magunknak és a világnak bölcsebb és jobb pápát, mint amilyen Ferenc volt. Nyugodjék békében!"
– áll a párt Facebook-oldalán.
Elárvult a világ – kezdte bejegyzését Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint Ferenc pápa "szinte egyedüliként képviselte a humanizmus hangját az egyre ocsmányabb világban."
A pápa, aki nem akart pápa lenni, de aki végül nemcsak a katolikusok, de minden jóakaratú ember nagyrabecsülését kivívta. Aki értette, micsoda felelősséget visel az ember a teremtett világért. Aki soha nem hagyta, hogy a világ különbséget tegyen ember és ember közé. Az örök krisztusi tanítást követve tökéletes ellentéte volt a ma eluralkodó erőszakos korszellemnek. Ő volt a világ legprogresszívebb vezetője, mert tudta, hogy meg kell változtatni az egyházát, és mindannyiunknak meg kell változtatnunk az életünket, ha vissza akarunk térni önmagunkhoz
– írta Karácsony, aki különös ajándéknak nevezte, hogy családjával együtt személyesen találkozhatott a pápával.
