Elhunyt Ferenc pápa
21/04/2025 10:00
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Ferenc pápa, vagyis Jorge Mario Bergoglio 88 éves volt. Betegsége ellenére húsvétvasárnap megjelent a Szent Péter-bazilika erkélyén, hogy elmondja az Urbi et Orbi áldást, több tízezer éljenző hívő előtt.
88 éves korában meghalt Ferenc pápa, vagyis az argentin Jorge Mario Bergoglio, aki 2013 márciusa óta állt a római katolikus egyház élén.
„Ma reggel 7 óra 35 perckor Ferenc római püspök hazatért az atya otthonába. Egész életét az Úr és egyháza szolgálatának szentelte. Hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel tanított minket arra, hogyan éljük meg az evangéliumi értékeket, különösen a legszegényebbek és a kirekesztettek érdekében. Mélységes hálával gondolva Jézus Krisztus igaz tanítványának példájára, Ferenc pápa lelkét az irgalmas, egy és háromságos Isten szeretetébe ajánljuk” – fogalmazott a közleményben Kevin Farrell bíboros.

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben, 1958-ban csatlakozott a jezsuita rendhez és 1969-ben szentelték pappá. 1998-tól Buenos Aires érseke volt, 2001-től pedig bíboros. Ferenc a meglepetések pápája volt. Megválasztásakor úgy mutatkozott be, mint a pap, aki a világ végéről jött. Sok szempontból volt első: ő volt az első egyházfő a jezsuita rendből, az első, aki az amerikai kontinensről és az első, aki a déli féltekéről származott. A Ferenc nevet Assisi Szent Ferenc tiszteletére választotta, a 13. századi olasz szent a szegényekkel való sorsközösség vállalásáról, alázatról és a teremtés iránti szeretetről ismert.
Aki után nem folytatódhat ugyanúgy az egyház
Persze nem volt liberális vagy konzervatív, bizonyos dolgokban erősen hagyományőrző, másokban jelentős újító volt. Már életében is nagyon megosztó volt, de annyi biztos, hogy őutána nem mehet tovább úgy az egyház, mint előtte, a dialógus egyházának valamilyen módon folytatódnia kell – véli Kamarás.
Országszerte szóltak a harangok
Megrendülten értesültünk Szentatyánk, Ferenc pápa elhunytáról. Hálát adunk Istennek a kegyelmekért, amelyekben szolgálata révén részesültünk. Különös szeretettel emlékezünk két magyarországi látogatására és következetes kiállására a béke szent ügye mellett – írta Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti érsek, aki délelőtt 11 órától negyed órás harangozást rendelt el minden magyarországi katolikus templomban a Szentatya tiszteletére.
Hatalmas éljenzés fogadta a pápát vasárnap a Szent Péter téren
Tegnap a húsvétvasárnapi misét egészségügyi állapota miatt nem a pápa vezette, ugyanakkor a több tízezer hívő legnagyobb örömére a mise végén megjelent kerekesszékében az erkélyen és elmondta az ilyenkor szokásos Urbi et Orbi áldást. Ünnepi beszédet is írt, de ezt Angelo Comastri, a szertartást vezető bíboros mondta el.
Mennyi halálra irányuló akaratot látunk mindennap a megannyi konfliktusban, amelyek a világ különböző részeit érintik. Mennyi erőszakot látunk sokszor a családokban is, a nőkkel vagy a gyermekekkel szemben. Mekkora megvetéssel fordulnak olykor a leginkább gyöngék, a kirekesztettek, a migránsok felé.
Ezen a napon szeretném, hogy újra reméljünk és megbízzunk a többiekben, azokban is, akik nem állnak közel hozzánk, vagy olyan távoli földekről származnak, melyeknek gyakorlatai, életmódja, eszméi és szokásai különböznek attól, ami számunkra otthonos, hisz mindannyian az Isten gyermekei vagyunk
– többek között ez szerepelt Ferenc pápa utolsó üzenetében. A teljes szöveg megjelent a Magyar Kurír oldalán.
A pápa megjelenését nagy várakozás övezte, hiszen kétoldali tüdőgyulladás miatt február közepétől öt héten át a római Gemelli kórházban kezelték, azóta pedig csak néhány alkalommal jelent meg a nyilvánosság előtt. A Vatican News felidézi, hogy Jorge Mario Bergoglio még a húszas évei elején szülőföldjén, Argentínában átesett egy műtéten, amely során eltávolították tüdejének egy részét. Ahogy egyre idősebb lett, gyakran szenvedett légúti megbetegedésektől. Idén február elején került kórházba és bár március második felében visszatért a Vatikánba, orvosai jelezték, továbbra is sokat kell pihennie. A nagyhéten ennek ellenére többször megjelent a nyilvánosság előtt.
Oldalakon átívelően méltatják az egyházfőt a világi vezetők
Ferenc hatása túlmutat a katolikus egyházon, sőt a katolikus hívek millióin is – jegyezték meg többen. Sokan a nehéz helyzetben lévő társadalmi csoportok melletti fáradhatatlan kiállását méltatják. Itt gyűjtöttük össze az első politikusi reakciókat.
Mi következik a pápa halála után?
Ferenc pápa korábban a temetési szertartás egyszerűsítését kérte, 2024 áprilisában jóváhagyta a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, ez alapján vezetik majd le, az egyelőre még meg nem hirdetett gyászmisét.
Az Ordo Exsequiarum Romani Pontificis második kiadása számos új elemet vezet be, többek között azt, hogy miként kell kezelni a pápa földi maradványait a halála után. A halál megállapítása a kápolnában történik, nem pedig abban a szobában, ahol meghalt, és a testét azonnal a koporsóba helyezik. Diego Ravelli érsek, az apostoli szertartások mestere szerint „a megújított rítus” még inkább hangsúlyozni kívánja, hogy a római pápa temetése Krisztus pásztorának és tanítványának temetése, nem pedig e világ hatalmas személyének.
A temetés időpontját még nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy több mint száz év után Ferenc lesz az első, akit a Vatikánon kívül, mégpedig a római Santa Maria Maggiore-bazilikában helyeznek végső nyugovóra.
