„Zajlik
A lényeg

Befejeződött a pápa szentmiséje a Kossuth téren

30/04/2023 08:34

| Szerző: Klubrádió

A kapuk a hajnali óráktól voltak nyitva, a helyeket érkezési sorrendben töltötték fel. Azok számára, akiknek a téren nem jutott hely, a környező utcákban biztosítottak kivetítőket, amelyeken követhették a liturgiát. A mise 11 órakór véget ért. 

6 órától lehetett érkezni a Kossuth térre, ami 7 órára szinte teljesen megtelt. A Jászai Mari tér felől nem közelíthető meg a Kossuth tér, az emberek a villamoson egymásnak adják a tippeket, merre kell menni – egyelőre legtöbben a Nyugati felől próbálkoznak – írta a Telex tudósítása. 

Pápalátogatás - Szentmise a Kossuth téren
 
Pápalátogatás - Szentmise a Kossuth téren
 
Résztvevők a Parlament előtti Kossuth téren Ferenc pápa szentmiséje előtt az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján 2023. április 30-án.
 Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Ferenc pápa fél tíztől kezdi a szentmisét, a tervezett program a Kossuth téren a következő:

  • 6:00 Már ekkor megkezdik a hívek beengedését a lezárt Kossuth térre, ahol magyarországi látogatásának utolsó napján a pápa tart vasárnapi szentmisét.
  • 07:30 A rózsafüzér imádság kezdete.
  • 8:15 Legkésőbb eddig az időpontig lehet belépni a térre. A Kossuth téren is a Bazilikánál látott biztonsági szabályok lesznek érvényben: tilos lesz bevinni a térre szeszes italt, üvegkulacsot, termoszt, drónt vagy bármilyen más távirányítású eszközt, kerékpárt, rollert, élő állatot (kivéve segítő és vakvezető kutya), és bármilyen olyan jelképet, transzparenst, molinót, ami a rendezvény szellemiségével nem összeegyeztethető.
  • 08:40 – 9:00 A pápa megérkezik a térre.
  • 9:00 Ferenc pápa a pápamobilból üdvözli az összegyűlt híveket a Kossuth téren.
  • 9:30 A pápa szentmisét tart a Kossuth téren. A misére előzetesen több százezer embert vártak: a Kossuth téren 20 ezer férőhely lesz majd. Akiknek nem jutott hely, azok a környező utcákban kihelyezett kivetítőkön tudják követni a misét.
  • 10:45 Regina coeli, vagyis a katolikus egyház ősi latin Mária-himnusza.
  • 11:10 A hivatalos program vége.

A kapuk a hajnali óráktól voltak nyitva, a helyeket érkezési sorrendben töltik fel. Azok számára, akiknek a téren nem jutott hely, a környező utcákban biztosítanak kivetítőket, amelyeken követhetik a liturgiát.

Pápalátogatás - Szentmise a Kossuth téren
 
Pápalátogatás - Szentmise a Kossuth téren
 
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Ferenc pápa szentmiséje előtt a Parlament előtti Kossuth téren az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

A Kossuth teret környező utcákban sátrakban készítik már elő az ostyát, azt mondják a szervezők, lesz a kint maradtaknak, a kivetítő elől nézőknek is áldoztatás például.

Pápalátogatás - Szentmise a Kossuth téren
 
Pápalátogatás - Szentmise a Kossuth téren
 
Ferenc pápa megérkezik szentmiséjére a Parlament előtti Kossuth térre háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án. MTI/Máthé Zoltán
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

9 órakor az egyházfőt a színpad mögé vitték autóval, a pápamobil a Néprajzi Múzeumnál fordult a térre. Erdő Péter ül mögötte. Integet az összegyűlt tömegnek, ami közben magyar és vatikáni zászlókat lobogtat. „Éljen a pápa!” – kiabálják páran.

Csecsemőket nyújtanak oda hozzá, egyikük fejét meg is puszilja. Néha megáll a pápamobil, a pápa mosolyog, integet, keresztet vet, áldást oszt.

Fél 10-kor elkezdődött a szentmise. Ferenc pápa a hívekkel imádkozott. 

A Vatikán Youtube-csatornáján közvetíti élőben a budapesti szentmisét.

A Dunát ábrázoló miseruhában tartja a szentmisét a pápa

Fehér és arany színű, a feltámadt Krisztust ábrázoló és a Dunára is utaló miseruhában tartja a szentmisét Ferenc pápa, amelyet a Szociális Testvérek Társaságához tartozó Fecske Orsolya szerzetesnő, festőművész tervezett az MKPK felkérésére.

A miseruhán a fehér és az arany színek dominálnak, amelyek a katolikus hagyományok és a liturgikus előírások szerint a húsvéti időszakra utalnak.

Befogadásra szólított fel a pápa

Ferenc pápa a Kossuth téren arról beszélt, hogy mindannyiuknak nyitott kapuvá kell válniuk, és szomorúan látja, hogy sokan inkább zártak. Nekik az önzésük zárt kaput azok előtt, akikkel nap mint nap elmennek egymás mellet – mondta. 

"Individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények" – mondta Ferenc pápa. 

Fontosnak tartja, hogy az egyházi közösség is nyitott legyen, és ne zárkózzon be azok előtt, akik "nincsenek rendben", vagy Isten bocsánatára vágynak. Arra kér mindenkit, hogy nyissák ki kapuikat, szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel próbáljanak meg kicsit olyanok lenni, mint Jézus. Olyan kapuk, amik senki előtt nem zárulnak be.

Ferenc pápa záróbeszédét azzal kezdte, hogy megköszönte Erdő Péter bíboros szavait, és köszöntötte Novák Katalin köztársasági- és Orbán Viktor miniszterelnököt. Megköszönte az egyház képviselőinek és a magyar népnek a fogadtatást és a szeretetet, amivel várták, és kifejezte háláját azoknak, akik messziről utaztak ide, hogy láthassák őt, valamint a látogatás szervezőinek.

Pápalátogatás - Szentmise a Kossuth téren
 
Pápalátogatás - Szentmise a Kossuth téren
 
Ferenc pápa a budapesti Kossuth téren bemutatott szentmisén háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án.
 Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

A pápa Szűz Máriához imádkozott a békéért

Száz Máriához fordult, rá bízott minden magyart, valamint az európai kontinens hitét és jövőjét, amikre sokat gondolt az elmúlt napokban – különösen a béke ügyére.

"Szent Szűz, tekints a különösen sokat szenvedő népekre. Tekints különösen a szomszédos, meggyötört ukrán és az orosz népre, neked szentelt népeidre. Te, aki a Béke Királynője vagy, öntsd az emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem falakkal teli világot." – mondta a pápa. 

A szentmisét magyarul zárta az egyházfő, és azt mondat, "Isten, áldd meg a magyart!"

A mise 11 órakór véget ért. 

Ferenc pápa magyarországi látogatásának utolsó állomásaként vasárnap délután az egyetem és a kultúra világának a képviselőivel találkozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd este fél 6-kor hivatalosan elbúcsúztatják a Liszt Ferenc repülőtéren.