„Köszönjük
Megbeszéljük...

Ezért nem ment el Kálmán Olga az eredményváróra

27/06/2019 17:47

| Szerző: Klubrádió

„Mindenre esküszik”, hogy technikai malőr történt, nem szándékosan nem ment el az előválasztás végeredményének kihirdetésére, és soha nem is állította, hogy nem hívták meg – mondta Kálmán Olga, a DK által támogatott jelölt. Hangsúlyozta: senki ne legyen bizalmatlan, mindent megbeszéltek Karácsony Gergellyel.

2019. június 27. Megbeszéljük / részlet, interjú Kálmán Olgával (19.06.27.)
14:22
00:00

Nem tud mást mondani, mint ami történt; ma reggel is visszanézte az emailjeit a Civil Választási Bizottságtól, és az utolsó levél az eredményhirdetést illetően arról szólt, hogy a jelöltek a támogató pártjuknál várjanak – mondta Kálmán Olga. Szerinte technikai malőr történhetett. „Mindenre esküszöm, nem szándékosan nem hívtak meg, ilyet soha nem is állítottam, és nem szándékosan nem mentem el” – tette hozzá.

Jelezte: nem hatalmazták fel arra, hogy elmondja, hol várta a DK az eredményt. Ez nem volt meghirdetve, de amint kiderül az eredmény, ő autóba pattant volna és bárhol az újságírók rendelkezésére áll. Nem tudott a közös eredményhirdetésről a DK kommunikációs igazgatója és elnöke sem – közölte. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője azért ment oda, amikor ez kiderült fél hat körül (hat órakor kezdődött az aHang által közvetített sajtótájékoztató - a szerk.). A döntő szót ő maga mondta ki, nem akarta cserbenhagyni azokat az embereket, akiket ezért hívtak oda.

Bolgár Györgynek arra a felvetésére, hogy rossz üzenete van annak, hogy ő veszített, és nem ment el, úgy reagált: nem keresett hátsó szándékot, valami félresiklott. De aki ezt akarja gondolni, gondolja ezt, ezen nem tud változtatni. Ha győzött volna, akkor se megy el – jelentette ki.

 
Karácsony Gergely, Kálmán Olga, Kerpel-Fronius Gábor (fotó: Kálmán Olga Facebook-oldala)
 


Hangsúlyozta, hogy van a budapestieknek közös jelöltjük, Karácsony Gergely, aki meggyőző fölénnyel győzött. Ezek után ő ott lesz, ahol Karácsony Gergely kéri, ez teljesen evidens, az egész erről szólt - mondta.

Megjegyezte ugyanakkor: neki fura lett volna, ami végül megvalósult, hogy a nagyon komoly munkát végző Civil Választási Bizottság a jelöltek jelenlétében hirdet végeredményt. A Nemzeti Választási Bizottság sem teszi ezt, ezért egyet is értett azzal a verzióval, amelyet legutoljára megismert, így tartotta helyesnek.

Nem gondolta, hogy nem veszi észre senki a távollétét, de úgy vélte, hogy ha Gréczy Zsolt odamegy, és elmondja, mi történt, akkor megnyugszanak a kedélyek. Az a lényeg, hogy senki ne legyen bizalmatlan, elsőként ő mondta el Karácsony Gergelynek, hogy mi történt, és nincs olyan, amiben esetleg a rosszmájúak reménykedhettek, hogy ők szóba se állnak egymással.

Arra a kérdésre, hogy politikusként folytatja-e, úgy reagált: még nincs 24 órája, hogy ez a dolog eldőlt, nem gondolkodott azon, hogy van-e visszaút, mert iszonyú sok munka volt a kampányban, így most nem tud erre válaszolni. Kálmán Olgának most egy dolga van, „Karácsony Gergely mellett küzdeni vállvetve” – mondta.

Az interjút a fenti „lejátszás” ikonra kattintva hallgathatja meg.

Megbeszéljük...
2019. június 27., csütörtök 16:00
Műsorvezetők: Bolgár György