Év végi slágerlistavezetők hétvégéje
28/12/2025 07:05
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Wilk Valentin
Egy minőségi, amolyan Zebrádióra jellemző évzáró hétvégével készülünk hallgatóink számára. Hallgassa a Klubrádió zenei csatornáját!
Év vége közeledtével szokás visszatekinteni az adott esztendőre és vonni egy mérleget. Mik voltak a terveink, miket sikerült és miket nem sikerült ezek közül megvalósítani. Melyek azok a maradandó dolgok, amiket megalkottunk és megfogalmazzuk az új évre vonatkozó terveket.
Zenés rádió lévén, nekünk a dalokban kell mérleget vonnunk, átnézni és átgondolni, hogy milyen felvételek mentek nagyot, és úgy indulni neki a 2026-os évnek, hogy az esetleges vadhajtásokat lemetszettük. Ezt a folyamatot a háttérben elvégezzük, ennek részleteivel nem untatnánk a Zebrádió – szerencsére egyre népesebb – hallgatótáborát.
Adunk viszont valamit, ami jó sorvezető lehet az év végi összegzéshez. Mivel a 2024-es év végén bemutatott zenetörténeti utazásunk sokak tetszését elnyerte, így 2025 év végén is visszaforgatjuk az idő kerekét egészen 1960-ig és végighaladva az évtizedeken felsorakoztatjuk a december 28-ára eső slágerlisták élmezőnyét.
Lesz itt minden, mi szem és szájnak, no és fülnek ingere lehet: végigszáguldunk az amerikai, a brit és a hazai listákon, szokásunkhoz híven pedig nem válogatunk a zenei stílusok között, merészen jöhet majd bármi, ami emlékezetes, ami meghökkentő, de mindenképpen minőségi.

Év végi slágerlistavezetők hétvégéje – az akciót illusztráló zenék szórásterve:
Szombat
8 és 9 óra között: Chubby Checker – The Twist (1962 USA No.9.)
9 és 10 óra között: Balassa Tamás együttese – Tviszt (1964 magyar)
10 és 11 óra között: Rolling Stones – (I Can’t Get No) Satisfaction (1965 USA No.3.)
11 és 12 óra között: Archies –Sugar, Sugar (1969 England No.6.)
12 és 13 óra között: Locomotív GT – Ő még csak most 14 (1973 magyar)
13 és 14 óra között: Grand Funk – Loco-Motion (1974 USA No.6.)
14 és 15 óra között: Thelma Houston – Don’t Leave Me This Way (1976 USA no.7.)
15 és 16 óra között: Lipps Inc. – Funkytown (1980 USA No.2.)
16 és 17 óra között: Wham! – Last Christmas (1984 England No.2.)
17 és 18 óra között: The Farm –All Together Now (1990 England No.6.)
18 és 19 óra között: Charlie – Egy szippantás a jóból (1994 (albumlista) magyar No.9.)
19 és 20 óra között: Westlife –I Have A Dream (1999 England No.1.)
20 és 21 óra között: Alicia Keys –Fallin’ (2001 USA No.2.)
Vasárnap
8 és 9 óra között: Outkast – Hey Ya (2004 USA No.8.)
9 és 10 óra között: Madonna – Hung up (2005 England No.8.)
10 és 11 óra között: Killers – Human (2008 England No.10.)
11 és 12 óra között: Train – Hey soul Sister (2010 USA No.3.)
12 és 13 óra között: Coldplay – Paradise (2011 England No.1.)
13 és 14 óra között: Mark Ronson feat. Bruno Mars – Uptown Funk (2014 England No.1. )
14 és 15 óra között: Halott Pénz – Darabokra törted a szívem (2015 magyar No.8.)
15 és 16 óra között: Adele – Hello (2016 USA No.7.)
16 és 17 óra között: Ed Sheeran –Perfect (2017 England No.1.)
17 és 18 óra között: Compact Disco feat. Hősök – Minden rendben (2021 magyar No.1.)
18 és 19 óra között: Taylor Swift – Anti-Hero (2022 USA No.6.)
19 és 20 óra között: Michael Bublé –It’s Beginning to Look A Lot Like Christmas (2023 UK No.9.)
20 és 21 óra között: Desh x Young Fly x Azahriah – Pannonia (2024 magyar No.3.)
