Dombos: Nem lehet több tízezer embert visszagyömöszölni a négy fal közé

A civil szférát és a független médiát célzó átláthatóságinak nevezett törvényjavaslat visszavonása csak átmeneti megkönnyebbülést hozott – véli Dombos Tamás, a Háttér Társaság jogi programjának munkatársa. „Fellélegeztünk, de nem nyugodtunk meg. Ha egyszer megpróbálták, megpróbálhatják újra.” És valóban, a Fidesz nem azt ígérte, hogy elengedi, csak őszre halasztották a vitát róla.

A Háttér Társaság évek óta a célkeresztben van. "Nem egyszerű ma Magyarországon LMBTQI-emberként élni, hiszen az emberel bekapcsolját a híreket, és valami nagy hülyeséget vagy gonoszságot azt általában minden reggel szokott hallani".  Hol a Pride-ot akarják száműzni a lóversenypályára, hol a szervezet kábítószer-használókat segítő fővárosi programját támadják, máskor pedofíliával mossák össze az LMBTQI-embereket. „Valahogy mindig bekerülünk a hírekbe, negatív színben” – mondja Dombos Tamás. A Háttér Társaság munkatársai ennek ellenére kitartanak. A szervezet nem zárt be programokat, nem vonult vissza a nyilvánosságból. Sőt, nőtt a társadalmi támogatás: egyre több önkéntes jelentkezik, emelkedik az adományok és az egyszázalékos felajánlások száma. „A támadások ugyan fájnak, de paradox módon megerősítik a közösséget. Egyre több szakmai szervezet keres meg bennünket, képzéseket kérnek, együttműködést ajánlanak.”

Közben a társadalmi klíma is változik - hívta fel a figyelmet. Egy 2023-as reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság 54 százaléka támogatja az azonos nemű párok házasságát, 72 százalékuk pedig a transznemű emberek jogát arra, hogy hivatalos irataikban megváltoztathassák nevüket és nemüket. Ugyanakkor a politikai kampány hatására nőtt a megosztottság. A közbeszéd polarizáltabb, mint valaha: „A közösségi médiában a gyűlöletbeszéd szélsőséges formákat ölt. Volt olyan eset, hogy egy csókolózó leszbikus párt késsel fenyegettek meg a villamoson, az elkövető pedig azzal védekezett, hogy 'Orbán Viktor is azt mondta, hogy a melegséget el kell tüntetni a közbeszédből'” – meséli Dombos.

„Bújkáló” családok – amikor a félelem határozza meg a mindennapokat

A kormányzati retorika és a jogszabályi környezet nemcsak a társadalmi attitűdöket formálja, hanem közvetlenül befolyásolja az LMBTQI-emberek személyes életét is. Különösen nehéz helyzetben vannak az azonos nemű párok, akik gyermeket nevelnek.

„Sokan rejtőzködnek. Nem mondják el az iskolának vagy a gyerekorvosnak, hogy azonos nemű párként nevelik a gyereket. Inkább mindig csak az egyik szülő jelenik meg, mintha a másik nem is létezne” – mondja Dombos. Ez nemcsak érzelmileg megterhelő, de gyakorlati nehézségekkel is jár. „Nem tudnak élni bizonyos kedvezményekkel, például a családi adókedvezménnyel, mert akkor fel kellene vállalniuk magukat.”

A rejtőzködés mögött a diszkriminációtól való félelem áll. Azonban ha mégis felvállalják magukat, gyakran pozitív tapasztalatokról számolnak be. „Amikor a játszótéren vagy egy szülői értekezleten személyesen találkoznak velük, az emberek hajlamosabbak elfogadóbbá válni. A konkrét élethelyzetek oldják az előítéleteket.”

 

Gyermekvállalás: jogszabályi akadályok, politikai pingpong

A gyermekvállalás különösen nehéz terep. Bár a jog nem tiltja, hogy nem házas személyek – így akár azonos nemű párok – egyénileg örökbe fogadjanak, a gyakorlatban szinte lehetetlen. A minisztériumi engedélyeztetés során rendszeresen diszkriminatív indoklások születnek.

„Számos határozatban az szerepel, hogy az azonos nemű párok nem alkalmasak a gyermek megfelelő nevelésére, mert nem biztosítanak női mintát, vagy nem keresztény szellemiségűek, holott ezek az érvek semmilyen tudományos tényen nem alapulnak” – mondja Dombos. „Van olyan ügyünk, ahol negyedszer vagyunk bíróság előtt, mert a hivatal mindig ugyanazt az elutasítást ismétli, még akkor is, ha azt már korábban a bíróság megsemmisítette.”

A következmény: egyre kevesebb gyermeket fogadnak örökbe, és egyre több marad a gyermekvédelmi intézményrendszerben. A szakmai szempontok helyett a politikai elvárás érvényesül. „Ez az, amikor azt mondjuk, hogy jogállamiság már csak papíron létezik.”

Törvényekkel stigmatizálni

A "gyermekvédelminek hazudott törvény" a legmélyebb rétegekben fejti ki hatását – különösen a fiatal LMBTQI emberek életében. Az iskolai pszichológusok sok helyen nem beszélhetnek a témáról, még akkor sem, ha konkrét kérdéssel fordul hozzájuk egy diák. „Sok intézmény kérdez tőlünk tanácsot, hogy például kiadhatják-e egy segélyszervezet szórólapját, vagy az már törvénysértő lenne.” A törvény következtében megnőtt a nyomás a konzervatívabb családokban élő fiatalokon is. „Egy 16-17 éves gyerek, aki érzi, hogy nem illeszkedik a többségi mintába, és azt hallja a szüleitől, amit a politikusoktól, az nagyon nehéz helyzetbe kerül. Még akkor is, ha nem direkt módon bántják, egyszerűen a légkör elviselhetetlen lehet.”

A politikai üzenetek hatása még az állami szervek működésében is érezhető. „Az LMBTQI emberek sokszor nem merik jelenteni, ha őket diszkrimináció vagy erőszak éri. Nem bíznak abban, hogy az állami szervek érdemben kivizsgálják az ügyüket” – állítja Dombos. Ez pedig ördögi kört eredményez: „A kormány azt mondja, hogy nincs gyűlölet-bűncselekmény Magyarországon, mert nincs rá bejelentés – miközben az áldozatok azért nem jelentik, mert nem bíznak a rendszerben.”

Dombos Tamás beszélt arról is, hogy bár a társadalmi elfogadás hosszú távon növekszik – ezt Magyarországon is igazolják a közvélemény-kutatások –,nem szabad elbíznunk magunkat. „Vannak olyan országok, mint Oroszország, ahol az évtizedeken át tartó állami propaganda csökkentette a társadalmi elfogadást.” A szociológus figyelmeztet: az elfogadás nem történelmi szükségszerűség. „A történelem tele van olyan példákkal, amikor egy elfogadóbb közegből pillanatok alatt jutottunk el a szélsőséges elnyomásig. A gyűlölet spirálja mélyre tud menni, ha egyszer beindul – különösen, ha politikai szereplők táplálják.”

A transz emberek helyzete

A jelenlegi magyarországi jogi környezet különösen hátrányosan érinti a transznemű embereket. „2020 májusa óta nincs lehetőség arra, hogy valaki megváltoztassa a nemét vagy nevét a hivatalos irataiban. Ez az élet minden területére kihat.” Dombos példaként említi: egy transz ember nem tud bankhitelt intézni, állást pályázni, vagy iskolába jelentkezni anélkül, hogy ne kelljen magyarázkodnia – sokszor idegenek előtt – saját nemi identitásáról.

Az ilyen helyzetek napi szintű kiszolgáltatottságot eredményeznek, és gyakran együtt járnak a diszkriminációval. „Volt olyan ügyfelünk, akinek a munkahelyén nem engedték használni azt a mosdót, ami identitása szerint illetné meg. Ezekre sokszor léteznek technikai megoldások – például különálló öltözőfülke –, csak nyitottság kellene hozzá.”

Dombos szerint nem is feltétlenül tudják az emberek, hogy transz emberrel találkoznak: „Lehet, hogy a parkolóőr, portás vagy orvos is transz, csak nem a sztereotípiák szerinti megjelenésű.” A média és a politikai retorika azonban leginkább azokat mutatja be, akik „megsértik a nemi normákat”, így torz kép él a társadalomban a transz emberekről. Ma már – még a nemzetközi trendekben is – a transzfóbia vette át a homofóbia helyét a politikai és közösségi támadások fókuszában.

Pride: nem csak buli, hanem jogi kiállás is

Az idei, a jubileumi 30. Pride tétje különösen nagy – véli Dombos. Bár márciusban elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján több rendezvényt is betiltottak, ő úgy látja: „A szervezők fognak olyan megoldást találni, ami biztosítja, hogy nem a Kincsen parkban, nem a Népstadionban, hanem Budapest belvárosában egy látványos egyszerre politikai vagy emberjogokért kiálló és egyszerre egy jó hangulatú bulisrendezvény lesz". Úgy véli, június 28-án szerintem lesz Pride, és szerinte ráadásul az eddigi legnagyobb Pride lesz. A visszajelzések alapján idén még több résztvevőre lehet számítani, mint eddig bármikor. „Sokan most először érzik úgy, hogy ki kell menniük a Pride-ra. Nemcsak LMBTQI emberek, hanem azok is, akik az alapvető szabadságjogok csorbulását látják. Ez most már nem csak rólunk szól, hanem mindannyiunkról.”

 

A Háttér Társaság ügyvivője nem gondolja, hogy rmányzat mondjuk a tömeges elnyomáseszközét alkalmazná, tehát nem hiszem, hogy itt embereket elzárással, vagy oszlatással, tehát a vízágyúkkal nem fognak oszlatni, ez szerintem azért elég egyértelmű, vagy legalábbis nem mutott egyelőre ebbe az irányba semmi. És hát azt is tudjuk, hogy elvileg van ez az elfogadott jogszabályban ez a lehetőség az arcfelismerőnek a használatára, és utána a későbbi bírság kiszabására, de hát ennek az arcfelismerő szoftvernek a kapacitása az nem olyan nagy, hogy több tízen embert ott egy tömegben beazonosítson, tehát minél többen vannak, annál kisebb az esélye annak, hogy ilyen érdemi elnyomó eszközt tudnának a hatóságok alkalmazni. Én abban bízom, hogy a kormányzat is látja azt, hogy ez gyakorlatban kivitelezhetetlen ez a folytatiltás, nem lehet több tízezer embert visszagyümöszölni a négy fal közé szerencsére.

Elvándorlás: Budapesttől Berlinig

Az LMBTQI-emberek elvándorlása aggasztó méreteket ölt. „Nagyon sokan hagyják el a kisebb településeket a nagyobb városokért, Budapestre, majd onnan Nyugat-Európába. A transz ügyfeleink jelentős része az elmúlt 4-5 évben elköltözött.” Ennek oka nemcsak anyagi vagy gazdasági: „Sokan egyszerűen olyan országban szeretnének élni, ahol nem kell minden reggel gyomorgörccsel elindulni, nem kell attól tartani, ki fog beszólni a buszon.” Ez a fajta kilátástalanság különösen azok körében érezteti hatását, akik egyébként aktív, értékes tagjai a társadalomnak. „Akik a legügyesebbek, a legkreatívabbak – ők tudnak leghamarabb boldogulni külföldön. Az ő elvesztésük mindannyiunk kára.”

Az interjúból kiderült, hogy Magyarország az elmúlt 13 évben az LMBTQI-jogok érvényesülésében látványosan visszaesett. „2012-ben még a 9. helyen álltunk Európában, most a 37.-en.” Ez az ILGA-Europe éves rangsora alapján történt visszalépés jól tükrözi a jogszabályi és társadalmi változásokat. Ugyanakkor a kép nem fekete-fehér: például a 2009 óta létező bejegyzett élettársi kapcsolat – amely adójogi és szociális szinten a házassággal egyenértékű – továbbra is irigylésre méltó előrelépés a régió több országához képest.

„Lengyelországban például bár eltörölték az LMBTQI-mentes zónákat, a bejegyzett élettársi kapcsolat még mindig nem létezik. Szóval nem lineáris fejlődésről van szó. Mi egy viszonylag magas szintről zuhantunk le, de bízom benne, hogy ha ez ilyen gyorsan történt meg, akkor a visszakapaszkodás is lehet gyors – ha lesz rá politikai akarat.”

Vannak sikerek is, hiszen a napokban kimondta az Alkotmánybíróság, hogy el kell ismerni bejegyzett élettársi kapcsolatként a külföldön kötött azonos nemű házasságokat.

Az interjú után pedig a luxembourgi Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka egy állásfoglalást adott ki, mi szerint a magyar gyermekvédelmi törvény a pedofilokat a melegekkel összemosó módosításai számos ponton sértik az uniós jogot.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)