„Klubrádió“
Állatbarát

Csuka a hegyen

25/01/2020 19:26

| Szerző: Klubrádió

Az egzotikus állatok elengedése nagyon gyakori és általános dolog. Alapvetően azt gondolnánk, hogy a trópusi fajok nem tudnak “kiszokni” a természetbe, hiszen a hideg vizekben nem élik túl a telet, de ez nem igaz.

2020. január 24. Állatbarát (2020. január 24., péntek 14:00)
24:56
00:00
Műsorvezetők: Lay Viktória Szerkesztők: Lay Viktória

A magyarországi őshonos halfauna körülbelül 72 fajból áll, amire még egyszer ennyi inváziós faj jut. Ebben persze minden észlelést benne kell érteni, ha csak egy példányt fogtak, akkor is - mondja Szendőfi Balázs halkutató, természetfilmes. Az inváziós fajok egyedszáma az őshonosok 90%-át közelíti meg.

Természetesen nem minden idegenhonos faj inváziós. Szendőfi Balázs három kategóriát különböztet meg. Tájidegen faj lehet egy őshonos faj is, ha olyan vízbe kerül, ahova alapvetően nem való, mert nem az igazi élőhelye, így szaporodni nem tud, de az őshonos halállományra rátelepszik, így inváziós fajként viselkedik. A csuka például a hegyi folyókba a klímaváltozás miatt vándorol fel, ami eddig nem volt igazi élettere. Az idegenhonos fajokat vagy idehozták, vagy spontán terjedés során kerültek ide, mint például a  fekete-tengeri géb fajok, vagy a naphal. Utóbbit akvaristák engedték be a Balatonba, aminek pár egyede elég volt ahhoz, hogy egész Európát kolonizálja, megközelítőleg 80 év alatt. Ő mondjuk hatalmas károkat nem okoz, nagyjából sikerült beilleszkednie. A harmadik kategória az inváziós faj, ami a legsúlyosabb. Ők ragadozással, ivari parazitimuzmussal, vagy táplálék konkurensséggel okoznak komoly problémákat az őshonos faunának.

Alapvetően, ha egy másik földrészről idekerül egy faj, akkor hátrahagyja a parazitáit és a természetes ellenségeit, így az új környezetben számára rendkívül ideális körülményeket talál, ezzel pedig előnybe kerül az őshonos fajokkal szemben.

Az egzotikus állatok elengedése máig nagyon gyakori és általános dolog. Alapvetően azt gondolnánk, hogy a trópusi fajok nem tudnak “kiszokni” a természetbe, hiszen a hideg vizekben nem élik túl a telet, de ez nem igaz, hiszen találtak már példát ennek ellenkezőjének bizonyítására, például szúnyogirtó fogasponytok önfenntartó állományait, amelyek a Hévízi-tóból szoktak ki. Ezek a halak ugyanis folyamatosan trenírozva vannak, a melegvíz a hidegbe folyik ki, így generációról generációra jobban tolerálják a hideget, az evolúciós folyamat sokkal gyorsabb az ő esetükben. Meglepő lehet, de a Városligeti-tóban találtak már piranhát, igaz 1-2 egyedet. Ha viszont nem pár példányról, hanem szaporodó állományról beszélnénk, 1-2 generáció múlva már tolerálnák a hideg vizet a Duna torkolatában, ahova a tó vize folyik.

Az egyik legnagyobb kárt az ezüstkárász okozza. Szendőfi Balázs elmondta, ez a távol-keleti hal ivari parazita, ami azt jelenti, hogy amikor új területeket hódít, akkor csak nőstényekből áll az állománya. A nőstény összeívik más halak hímjeivel, de az ő örökítőanyagát kizárja az ikrájából, amit pedig a saját háromszoros kromoszóma készletéből pótol, így saját magát klónozza, tehát csak nőstény ezüstkárászok fognak kikelni az ikrákból. Ez azért jó nekik, mert ha valaki egy darabot beenged a vízbe, akkor bármilyen hallal összívva képes megalakítani egy új állományt. Ha egy ivarosan szaporodó fajból 10-et, 20-at benegedének, az nem biztosan lenne elég ehhez, mert nem feltétlenül találnák meg egymást. Az ezüstkárász az őshonos széles kárászt, vagyis az aranykárászt majdnem teljesen kiszorította. Érdekesség, hogy az aranykárász volt az eredeti aranyhala a népmeséinknek. Szimbolikus a történet, hiszen a most ismert narancssárga aranyhal őse nem más, mint az inváziós ezüstkárász.

Az előbb említett esetben az ezüstkárász, mivel korábban kezd “magakellető” magatartást végezni, mint a széles kárász nőstények, azok hímjeit elcsábítja, amelyek, miután összeívtak az ezüstkárászokkal már nem ívnak össze saját társaikkal, ez vezetett a széles kárász szinte teljes eltűnéséhez.

Egy faj kiszorulásával csökken a biodiverzitás és átalakul a környezet. Jelentős környezet-átalakító faj az amur és a busa. Az amur ugyanis a magasrendű növényeket fogyasztja, mint a hínár és a nádlevél, azokat teljesen tarra tudja legelni. A mocsári hínárközösségek megbolygatására az európai természet nincs felkészülve. Azzal ugyanis, hogy megeszi, aztán kiüríti a hínárt, trágyázza a vizet, a hínár, azaz a növényi borítás eltűnik a vízről, tehát nincs mi csökkentse a besütő nap erejét, aminek hatására algavirágzás indul meg. Ennek nyomán pedig olyan oxigénszegény állapot alakul ki, ami kipusztítja azokat az életformákat, amelyeknek arra szüksége van.

A fajok nagyüzemi telepítését halas szakemberek szorgalmazták az 50-60-as években. Ekkor telepítették be a törpeharcsát, a busát, amurt és ezüstkárászt halgazdálkodási megfontolások alapján. Ilyen még az angolna is a Balatonban. Olyan fajokat hoztak akkor be, amelyek olyan táplálékbázist hasznosítanak, amiket más halak nem, az amur a magasrendű növényeket, a busa a planktonikus szervezeteket - ezeket más fajok felnőtt példányai nem fogyasztják, előtte viszont szükségük van rá. Azzal viszont, hogy “kiették” mind a magasrendű növényzetet, mind az planktonokat, eltűntek a búvóhelyek és a fiatalok táplálékai.

Másik példa a Merzse-mocsárba betelepített aranyhalak esete. Ebben az esetben a faj csak azzal, hogy bekerült a mocsárba, hatalmas környezet-átalakulást okozott. A mocsárként funkcionáló víztest ugyanis halastóként kezdett viselkedni, odacsábította a halevő nagytestűeket mint a szürke gém és a nagy kárókatona, amelyek agresszív viselkedésükkel kiszorítják a kistestű mocsári madarakat, mint a vörösgéb, vagy kis kócsag, amelyek apróhalakat, kétéltűeket, csigákat fogyasztanak. A nagytestű ragadozók így nagy számban halásszák a kilós aranyhalakat, miközben folyamatosan zavarják az őshonos mocsári élővilágot.

Szendőfi Balázs számára nagyon fontos a tájékoztatás. Természetfilmesként próbálja felhívni a figyelmet az ember okozta problémákra, annak ellenére, hogy a vizes, halas témák szűkebb réteget érdekelnek. Elmondta, kifejezetten halas filmekből kevés van, mivel nem elég “cukik” és közönségcsalogatók, ő viszont az elején épp erre specializálta magát. Újabb filmjeiben már más fajok felé is nyit, illetve olyan problémákat érint mint az invázió, a vízerőművek, vagy éppen orvhorgászok lefülelése.

“A most uralkodó szemlélet szerint lejárt azoknak a filmeknek az ideje, amik csak arra valók, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, hiszen egy kicsit hazudnak, mert közben a problémákat elkendőzik” - mondja a természetfilmes.

A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Pixabay.

Állatbarát
2020.01.24. 14:00
Műsorvezető: Lay Viktória