„1%
A lényeg

Biden: Nincs jó idő a csapatkivonásra

16/08/2021 22:47

| Szerző: Klubrádió/L.Cs.

Joe Biden vállal minden felelősséget az amerikai erők kivonásáért, mert szerinte ez a helyes döntés. Az amerikai elnök szerint nem eshetnek el amerikaiak olyan háborúban, amelyet az adott nép nem akar megvívni.

Joe Biden amerikai elnök tájékoztatón kommentálta az afganisztáni eseményeket. Az elnök emlékeztetett mindenkit arra, hogy az amerikai erők 20 évvel ezelőtt, szeptember 11-ét követően léptek az országba, azzal a céllal, hogy megakadályozzák az al-Kaidát abban, hogy újra bázisukként használják az országot. Külön megjegyezte, hogy a szervezet vezetője, Oszama bin Laden utáni vadászatot is egészen addig folytatták, míg "el nem kapták" (Valójában a bevetés közben halt meg).

A közelmúlt eseményeinek előzményét is megemlítette: Donald Trump korábbi elnök még májusban – nem sokkal Biden hivatalba lépése előtt – egyezett meg a tálibokkal az amerikai erők kivonásáról Afganisztánból. (Donald Trump lemondásra szólította fel Joe Bident az Afganisztánban kibontakozó krízis miatt.)

Hozzátette, azt megtanulta e 20 év alatt, hogy az amerikai csapatok kivonása sosem történik jó időben. "Azonban az Egyesült Államok katonái nem képesek és nem is vehetnek részt, vagy halhatak meg olyan háborúban, amelyeket az ott élők nem akarnak megvívni" – jegyezte meg. Afganisztán politikai vezetői elmenekültek az országból, és az afgán hadsereg összeomlott, több esetben harc nélkül adták fel.

300 ezer afgán egységet képeztek és több mint 1000 milliárd dollárt költöttek el.

Több alkalommal beszélt Ashraf Ghani afgán elnökkel arról, hogy mik a lehetőségek azután, hogy Amerika elhagyta Afganisztánt, és akkor Biden még úgy látta, Ghani hajlandó harcolni. "Sajnálatosan tévedtem" – mondta Biden.

"Én vagyok negyedik elnök, aki betölti hivatalát amióta a háború Afganisztánban tart, és nem fogom egy ötödik elnökre hagyni ezt a felelősséget" – mondta, hozzátéve "nem fogom félrevezetni az amerikai népet azzal, hogy még kis idő kell Afganisztánban és minden megváltozik".

Hangsúlyozta, nem örül neki, de ez volt a helyes döntés.