Bernschütz Mária: Nem lehet megúszni az önismeretet – hogyan gondolkodnak a fiatalok

Ahogy közelednek a választások, minden párt célba vette a 18–30 éves korosztályt. Mégis, a politikai rendezvényeken főként idősebbek jelennek meg, míg a fiatalok a fesztiválokon fejezik ki kritikájukat – gyakran nem kímélve a kormányt. A jelenséget Bernschütz Mária generációkutató is megfigyelte: szerinte nem elég megszólítani a fiatalokat, valódi párbeszédre van szükség.

„A mai fiatalokat kihívás mozgatni, érdekeltté tenni, de ez nekünk is egy fejlődési lehetőség” – mondta a kutató, aki szerin sok energiát és időt kell ebbe beletenni.

Bernschütz szerint a kulcs az, hogy megismerjük, mi mozgatja a fiatalokat. A megszólítás hierarchikus logikája helyett részvételre, figyelemre, empátiára van szükség. Az ítélkezés, például amikor idősebb politikusok a fiatalokat felelőtlennek vagy tiszteletlennek bélyegzik – netán lekigyóválló szarjankózzák őket -  csak távolítja őket a politikai közélettől.

Ugyanilyen ítélkezés az is, amikor Nagy Feró azt mondja, hogy a mai fiatalok nem tudják, hogy mekkora szabadságban élnek.

A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy a Z-generáció – tehát a nagyjából 1996 és 2010 között születettek – már egy olyan világba nőtt bele, ahol az online jelenlét, a gyors információfeldolgozás és az azonnali visszacsatolás természetes. Ezért más kommunikációs formákat igényelnek, mint az idősebb generációk.

„A tiszteletet azáltal, ahogy vagy, létezel, azáltal fogod megjeleníteni a térben. Ehhez meg kell ismerni őket, figyelni kell rájuk, nem kritizálni ” - hangoztatta Bernschütz.

Arra a felvetésre, hogy akkor a fiatalokat nem lehet kilóra megvenni egyszerű adókedvezményekkel vagy kampányvideókkal a kutató azt mondta, amit valóban értékelnek: a részvételi lehetőségek, a döntéshozatalba való beleszólás, a szabadság és a növekedési lehetőség. Ha ezeket nem kapják meg, akkor könnyen elfordulnak a politikától – vagy épp dühösen reagálnak rá.

A generációs különbségek nemcsak életkor, hanem tér és technológiai hozzáférés mentén is látványosan kirajzolódnak – hangsúlyozta Bernschütz Mária. Vidék és város között még ma is éles határok húzódnak bizonyos élethelyzetek megítélésében: például a munkavégzés értelmezése, az alternatívákhoz való hozzáférés vagy éppen a példaképek megválasztása terén. Egy fiatal, aki olyan közegben nő fel, ahol a szülők generációkon át nem dolgoznak, egészen másként fog viszonyulni a munka fogalmához – ha egyáltalán találkozik vele mint lehetőséggel. Ezt nevezi Bernschütz „tanult tehetetlenségnek”, amit legfeljebb belső felismeréssel, önismereti munkával lehet megtörni.

A társadalmi különbségek azonban egyre inkább egy közös terepen, az interneten keresztül kezdik elveszíteni jelentőségüket. Itt már nem számít, ki honnan jött, csak az, hogy mit keres, hogyan tud kapcsolódni. A fiatalok ebben sokkal gyakorlottabbak – de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének veszélyeztetettek. Az online jelenlét, a mobiltelefon-függőség és a folyamatos külső visszacsatolás igénye egyre többeket sodor mentális túlterheltségbe. Bernschütz már 2019-ben végzett kutatást a mobilhasználat önszabályozásáról: kiderült, hogy a napi 4-6 órás képernyőidőt a válaszadók többsége nem tartotta problémásnak. Pedig a kutató szerint az. És az is, hogy ezt kevesen ismerik fel.

„A mesterséges intelligencia hatása az önszabályozásra is visszahat majd” – véli. Míg az idősebb generációk gyakran lemaradnak a technológiai újdonságok használatában – digitális FOMO-t élnek meg –, addig a fiatalok már természetes módon építik be a mesterséges intelligenciát a tanulásba, az önreflexióba vagy akár az önismereti munkába is. Számukra nem sci-fi, hanem eszköz. Képesek akár személyes problémákra is használni, önismereti célokra, sőt: vannak, akik már terápiás helyettesítőként tekintenek rá. Bernschütz úgy látja: ez a gyors adaptációs képesség lehetőséget és veszélyt is rejt – a kulcs, mint minden generációs kihívásnál, az önismeret és az önszabályozás kialakítása. Ha nem tanuljuk meg, hogyan viszonyuljunk tudatosan ezekhez az eszközökhöz, könnyen elveszhetünk bennük – de ha igen, valódi támasszá válhatnak az ember mentális jóllétében és fejlődésében.

Bernschütz tapasztalatai szerint exponenciálisan nő azok száma, akik lelki támogatásért fordulnak chatbothoz, például azért, mert nem férnek hozzá valódi segítőhöz. S bár a chatbotok pozitív visszatükröző képessége manipulációként is értelmezhető, sokszor épp ez az első lépés ahhoz, hogy valaki szembenézzen saját nehézségeivel.

Mindez azonban újabb kihívás elé állítja az idősebb generációkat. „Ma már nem az a kérdés, hogy van-e diplomád, hanem az, hogy tudsz-e alkalmazkodni a folyamatos technológiai változásokhoz.” A mesterséges intelligencia térnyerése ugyanis olyan átrendeződést hoz a munkaerőpiacon, amelyben a mostani tudásra épülő biztonságérzetek is elveszhetnek. Nincs stabil állás, nincs fix tudás – csak alkalmazkodóképesség és belső stabilitás.

Ezért is hangsúlyozza újra és újra: az önismeret nem kerülhető meg. Se fiatalnak, se szülőnek, se tanárnak, se döntéshozónak. Ahhoz, hogy a generációk megértsék egymást – és főleg: együttműködni tudjanak –, először önmagukat kell megérteniük. A politika gyakran csak a választási kampány logikájában próbálja „megszólítani” a fiatalokat – de nem figyeli őket. Pedig a fiatalokat nem lehet „megvenni”. Részt akarnak venni. Dönteni akarnak. És értő párbeszédet várnak.

A teljes képhez pedig hozzátartozik, hogy a Z generáció sincs könnyű helyzetben. Sőt, a Covid, a klímaválság, a háborúk, a digitális túlterheltség és a jövőtől való egzisztenciális szorongás valójában súlyos frusztrációval terheli őket. Aki azt hiszi, hogy könnyebb nekik, mert „minden ott van a kezükben”, az nem látja a másik oldalt: a túl sok lehetőség ugyanolyan bénító is lehet, mint a lehetőségek hiánya.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)