Ötös - Falusi Mariann-nal és Lang Györgyivel

Beetetés és újfajta fényképészet

9/01/2019 16:12

| Szerző: Klubrádió

Nagyon megváltozik a fotósok munkája, hamarosan nem kattintgatniuk kell, sokkal inkább filmet nézniük és válogatniuk – erről is beszélt az Ötösben Máté Bence természetfotós. Meg a valóság manipulálhatóságának általa vállalt határairól.

2019. január 09. Máté Bence természetfotós
38:35
00:00

Heteket, hónapokat jár egy jobb kép után, mármint azért, hogy elkaphasson egy olyan pillanatot, aminek a kimerevítése rendkívüli látványt eredményez. A kép pedig akkor igazán jó, ha nem lehet még egyszer elkészíteni – mondta Máté Bence természetfotós a szerdai Ötösben.

A 2017-es World Press Photo természetfotós kategóriájának harmadik díját elnyerő fotós szerint amikor fényképet készít, akkor lehetőséget ad a természetnek, hogy adott helyen, időben, megfelelő körülmények között, jó háttérrel, jó fényekkel, jó széljárással produkáljon valamit. Ez a valami azonban nincs előre kitalálva, arról van szó, hogy a jó szituációkban megjelenő látványból válogat ki egy egyedi jelenetet.

Azzal együtt, hogy a spontaneitásra utalt, Máté Bence arról is beszélt, szerinte a helyzetteremtésbe az is beletartozhat, ha ő kívülről motiválja a fényképre szánt állatokat. A helyzetteremtésbe tehát szerinte azt is beletartozhat, például, hogy amikor elefántokat akart lencsevégre kapni egy afrikai itatóhelyen, de azok az istennek sem akartak a vízhez menni, beetette őket naranccsal. 

Máté Bence az állatmotiválás egyéb módszerei mellett sok más témáról is beszélt a műsorban, így arról is, milyen nagy ugrás előtt áll a fényképészet. Nagyon nem úgy készülnek hamarosan a fotók, mint eddig. Ahelyett, hogy az ember kattintgatna, filmezni fog, és az így felvett anyagból szemezget majd egy-egy kockát. 

A természetfotós az Ötös 2019. január 9-ei, szerdai adásában beszélgetett Falusi Mariann és Lang Györgyi műsorvezetőkkel. A teljes interjút a poszt elején kattinthatja! FOTÓ: Pixabay.