„Klubrádió
Hangosfilm - Szélesvásznú verzió

Beatles a filmművészetben

7/07/2019 08:59

| Szerző: Klubrádió

A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adásában megnéztük, milyen hatást gyakorolt a Beatles a filmművészetre; mozgóképes szempontból vizsgáltuk a csók világnapját, és volt születésnaposunk is.

2019. július 06. Hangosfilm - Szélesvásznú verzió (2019. július 06., szombat 13:30)
28:38
00:00
Műsorvezetők: Timár Ágnes

Július 6-ra esett a csók világnapja, így szépen sorra vettük, milyen fontosabb filmes ábrázolásokat kapott ez a legtöbb kultúrában megjelenő emberi viselkedésforma.

1896-ban lényegében ez volt a témája, cselekménye, és mint utóbb bebizonyosodott konfliktusa is egy filmnek. Meglepő módon A csók címet kapta William Heise nagyjából 50 másodperces rövidfilmje. Az erre jelentkező nézői reakciók már tökéletesen bemutatták hogyan is működik egy igazi mozista: óriási közfelháborodást keltett – hiszen mégis csak micsoda szemérmetlen dolog ilyet mutogatni – ugyanakkor a kor legnézettebb filmje lett. A műsorban megnéztünk néhány további példát is, amely bevonult a filmes csóktörténelembe.

László Róbert politikai elemzővel, a Beatles50 blog alapítójával beszélgetett Timár Ágnes a kultikus zenekar filmes jelenlétéről. Az interjúnak több apropója is volt. 1964. július 6-án mutatták be az Egy nehéz nap éjszakáját. Június 18-án ünnepelte Paul McCartney 77. születésnapját; 1940. július 7-én született Ringo Star; 1965. július 29-én mutatták be a Help című filmet; 1968. július 17-én pedig A sárga tengeralattjárót. Különben meg nincs olyan film, amiben legalább egy Beatles sláger ne hangozna el.

A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió e heti adásában megvizsgáltuk a 73. születésnapját ünneplő Sylvester Stallone karrierjét is. Bár mindenki a Rocky és a Rambo sorozatokkal azonosítja elsősorban, a romantika világa sem áll távol tőle, ő írta és rendezte ugyanis a Szombat esti láz folytatásának tekinthető Életben maradni című táncfilmet. Arról nem is szólva, hogy híres akciófilmjei mellett, illetve azokban valahogy mindig helyet szorított némi másodvonalbeli érzelgősködésnek. Gondoljunk csak a Túl a csúcson családi vonatkozásaira, vagy éppen a Pusztítóbeli retro szerelmet preferáló karakterére.

A 70-es években indult pályája kisebb megjelenésekkel, mint Woody Allen Banánköztársaság című vígjátéka, amelyben Stallone egy bűnözőt alakít néhány perc erejéig, de feltűnt a Kojak egy epizódjában, és A második utca foglyaiban is. A váratlan sikert a Rocky hozta el neki, amelynek maga írta a forgatókönyvét, a legenda szerint 3 nap alatt. A film 10 Oscar jelöléséből 3-at díjra is váltott, és öt folytatást élt meg a történet. Nem beszélve a két Creed moziról, amelyekben Stallone tovább viszi a jól ismert karaktert azzal a különbséggel, hogy főszereplőből fontos mellékkarakterré alakult.

Arra hamar rájött, hogy sorozatokban gondolkodni igencsak megéri. A Rambo széria 1982-ben indult, és az ötödik része idén szeptemberre várható. Valamint Feláldozhatók címmel feltámasztotta a jó öreg B kategóriás akciófilm műfaját. Sikerrel ezt is, hiszen a harmadik részhez is olyan sztárokat tudott megnyerni, mint Harrison Ford vagy Arnold Schwarzenegger. És igen ebből is jön elvileg a folytatás, csak a dátumra várunk.

A műsort a fenti "lejátszás"ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Flickr.com.

Hangosfilm
2019.07.06. 13:30
Szerkesztő: Timár Ágnes