Baranyi: A főpolgármester nem tudja és nem is akarja elhallgattatni a fideszes képviselőket
30/06/2025 12:39
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A fővárosi közgyűlésben a Kétfarkú Kutyapárt frakciójában ülő Baranyi Krisztina szerint a Tisza feltételei teljesíthetetlenek, ugyanakkor "muszáj optimistának lennie" annak kapcsán, hogy az esti közgyűlésen el tudják fogadni a költségvetést. Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek képviselője szerint mindig nyitottak az együttműködésre a tiszásokkal, akiknek viszont kevesebbet kellene foglalkoznia azzal, mit csinál a Fidesz-frakció. Baranyi és Barabás is úgy véli, új politikai helyzetet teremtett a Pride megszervezése.
A Reggeli gyorsban Baranyi Krisztinát, Ferencváros polgármesterét, a közgyűlésben a Kétfarkú Kutyapárt frakciójának tagját és Barabás Richárdot, a Párbeszéd-Zöldek képviselőcsoportjának vezetőjét kérdeztük, mit várnak a rendkívüli ülésen.
Egészen a szombati rendezvényig erős kétségeim voltak, hogy például a Tisza párt megszavazza-e a költségvetést, viszont a több mint kétszázezer főt megmozgató Pride, amit a főváros a civilekkel közösen szervezett meg talán minden józanul gondolkodó politikai erőt visszatart attól, hogy csődbe vigye Budapestet – mondta Baranyi. Muszáj optimistának lennem, beláthatatlan következményei lennének, ha nem szavaznánk meg a költségvetést, talán már július 1-től sem tudnánk fizetést adni a Budapest család 27 ezer dolgozójának – tette hozzá.
Az elmúlt hónapokban mindig hallhattunk taktikai megfontolásokat, hogy miről ne beszéljünk, mi veszélyeztetheti a kormányváltást. A szombati óriási Pride, ami persze túlmutatott már az LMBTQ-közösség jogain és az európaiságról, emberi jogokról, rendszerellenességről is szólt megmutatta, hogy igenis fontos értékeket vállalni – mondta Barabás, aki szerint új politikai helyzetet teremtett az esemény, ez pedig új helyzetet teremt a fővárosi közgyűlésben is.
Baranyi szerint praktikusan nem sokat számít, hogy a Fidesz-frakció korábbi mondáshoz igazodva – vagyis, hogy nem vesz részt a közgyűlés ülésén, ha a Fővárosi Önkormányzat megrendezi a Pride-ot – betartja-e, ugyanis nélkülük is meg tudják szavazni a költségvetést. A Tisza ugyebár azzal a kéréssel fordult a főpolgármesterhez, hogy kisebb teret adjon a fideszes képviselők "politikai machinációinak", vagyis ne engedjen használni bizonyos politikai eszközöket, amelyekkel elmondják az ellenvéleményüket. Ez nehezen teljesíthető, hiszen demokráciában élünk, az ellenvéleményt el kell tűrni, fel kell venni a kesztyűt, el kell mondani, amit mi gondolunk. A főpolgármester nem is akarja és nem is tudja megtenni, hogy elhallgattassa a másikat. A Tisza feltételei tehát teljesíthetetlenek – mondta Baranyi.
Barabás szerint a fideszes képviselőknek egyszerűen meg kéne értenie, hogy a városért kellene dolgozni – persze nem vagyok naiv, nem fogják megfogadni ezt a tanácsot, a tiszásoknak viszont felesleges azzal foglalkoznia, hogy mit csinálnak a kormánypárti kollégáik, nekik is azzal kellene foglalkozni, hogy mi a jó a városnak. Mi mindig készen állunk az együttműködésre – tette hozzá a Párbeszéd-Zöldek képviselőcsoport vezetője.
Naszályi Gábor hozzátette: emellett a nap folyamán tárgyalásokat kezdeményeztek minden fővárosi képviselővel. Bízik abban, hogy az utolsó pillanatban ma megszavazzák a főváros költségvetését, és nem látja, hogy bármelyik pártnak is előnye származna abból, ha ezt mégsem teszi meg.
A teljes beszélgetéseket a fenti lejátszókra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. június 30., hétfő 8:40
Reggeli gyors/interjú Naszályi Gáborral
2025. június 30., hétfő 8:33
Riporter: Szénási Sándor
