Azért írok, hogy könnyebb legyen az élet – Halász Rita az Ötösben
15/01/2025 15:20
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Évindító beszélgetéseinkben elsőként Halász Rita író érkezett az Ötösbe január 3-án, majd Horeczky Krisztina kulturális újságíróval beszélgettünk. Ezt követően Kiss Róbert Richárd, újságíró, tanár és világutazó, a hamarosan induló Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) egyik nagykövete volt Murányi Tünde és Kálid Artúr vendége.
Első vendégünk Halász Rita író volt, akit művészettörténészként is ismerhetünk. Tíz évvel ezelőtt választotta az írást életstratégiájának, mint a műsorban elmondta „azért írok, hogy könnyebb legyen az élet”. A kortárs irodalomba négy évvel ezelőtt robbant be első regényével, a Mély levegővel, ami egyből Margó-díjas lett. A kötet azóta önálló útra kelt: lefordították angolra, készül a francia fordítása, és monodrámaként is látható a Jurányi Házban. Mit gondol minderről a szerző, hogyan lehet ekkora siker után továbblépni, és egyáltalán, milyen évet tervez magának Halász Rita? Erről, és az író készülő új könyvéről is beszélgettünk az év első adásában.
A folytatásban Horeczky Krisztina kulturális újságírót vártuk a stúdióba, aki az elmúlt években Facebook-bejegyzéseivel hívta fel magára a figyelmet. A Népszabadság egykori újságírója tánckritikusként indult, de mostanában a fotók, a fotótörténet, és a zene ihleti meg: kiváló színészek, írók, táncművészek portréihoz készít egyedi hangvételű írásokat, személyes reflexiókat. Vajon miért választotta a közösségi médiát és merre tovább az új esztendőben?

Ezt követően dr. Kiss Róbert Richárd újságíró, egyetemi tanár és világutazó ékezett hozzánk, akivel a Johatsu - Köddé váltak című japán dokumentumfilm kapcsán egy különös jelenségről beszélgettünk. Olyan emberekről, akik a legkülönbözőbb okok miatt döntenek úgy, hogy felhagynak addigi életükkel. Eltűnnek, és új életet kezdenek valahol máshol. És hogy ez hogyan lehetséges? Kiderül a beszélgetésből.

A teljes adást meghallgathatják a fenti lejátszás ikonra kattintva. Kiemelt kép: Klubrádió/Mátyus László
2025. január 03., péntek 10:05
