Anno Budapest: Lépcsőházi beszélgetések
28/12/2025 06:02
| Szerző: Klubrádió/pj
Aki lemarad, az kimarad – tartja a mondás. De mi most éppen azért készülünk, hogy senki ne maradjon le, senki ne érezze úgy, hogy kimaradt valami fontos!
Az Anno Budapest december 28-i, vasárnapi adásában egy igazán különleges alkalomra invitáljuk hallgatóinkat. Lépcsőházi beszélgetések címmel rendhagyó műsorral jelentkezünk, ahol végre azok is szóhoz juthatnak, akik korábban szerettek volna.
Panxnotded Miklós ezúttal kifejezetten az Anno törzsközönségét, a rendszeres hallgatókat várja a vonalban. Mindazokat, akiknek ott motoszkál valami a fejükben a korábbi adások kapcsán – lehet, hogy egy történet, amit szerettek volna megosztani, de akkor nem sikerült bekerülniük a műsorba, vagy talán csak utólag jutott eszükbe valami fontos emlék, egy részlet, egy adalék, amit érdemes lenne elmondani.
Lehet, hogy éppen a fürdőszobában villant be, vagy a buszon hazafelé, esetleg az unoka megjegyzése hozott fel egy régi képet. Bármi is legyen: ne tartsák magukban! Itt az alkalom, hogy pótolják a mulasztást, és bemutassák nekünk – meg a többi hallgatónak is – azt a kis történetet, azt a személyes emléket, ami eddig kimaradt.
Vasárnap délután 3 és 5 óra között várjuk a telefonhívásokat. Kapcsolódjanak be a beszélgetésbe, legyenek részei ennek a közös visszaemlékezésnek!
Telefonszámaink: +36 1 240-6953 és +36 1 240-7953. Üzenet Viberen és SMS-ben: +36 30 303-0953.
Címlapi fotó: 1960. Budapest Vigadó tér az Apáczai Csere János utca a felé nézve, jobbra a a Duna Szálló északi fala. A "riporter" Brachfeld Siegfried konferanszié. A fotó forrása: Fortepan/Szalay Zoltán
2025. december 28. vasárnap 15:00
Műsorvezető: Panxnotded Miklós
