Amikor a zsemlegombóc elfogyott – avagy a kopasz pincér esete a költészettel

És Eszter még mindig nem jött. Ezt lehetett igazán szeretni benne. Soha semmit nem úgy csinált, ahogy az jó lett volna. Legalább várhattam rá. Ezért aztán olyan helyeket igyekeztem választani, ahol nyugodtan álmodozhattam arról, mi lenne, ha mégis ideérne. Ahol a pincér kérés nélkül hozza az új kisfröccsöt, amikor annak eljön az ideje.

Az ötödik után már nyugodtan, hátradőlhettem. Eszter ma sem fog eljönni. Eszter ma is becsapott. Megint bedőltem neki. Legalább az étlap ne okozzon csalódást.

A hely kiválasztása ilyen szempontból tökéletesnek volt mondható. A diszkréten korrodáló fém asztalok, a pattogó festékű, zöld lécekből összerótt székek és a konyhából kiáradó kozmás sült hússzag egészen idillikussá tette volna a képet, ha a szomszéd asztalnál nem csókolódzott volna már vagy negyed órája egy ifjú pár. Amitől rögtön eszembe ötlött, hogy miért is jöttem én ide...

- Akkor jó tejfölösen a bablevest és legyen benne répa is, meg a főtthagymát is belőle, de azt lehet egy külön kistányéron is hozni, utána egy kis könnyű borjúpörköltet, galuskával, hozzá egy fejes salátát. De a ropogós közepit, fehér kenyér, de a serclije, valamint a kisfröccsök, piros savanyúból - mondta vissza gépiesen Karcsi pincér, miközben asztalkendőjével egy legyet próbált feltűnés nélkül eltüntetni a poharamból.

- És egy unikumot, mert az a gyomor kéményseprője – szóltam utána, dehát Karcsi úgyis tudta, hogy ha Eszter nem is, de az unikum mindig menetrendszerűen érkezik.

Kellemes hely volt. Árnyas fák, megszokott, unott pincérek. Néhány törzsalkoholista, egy-két szerelmespárt, s néhány környékbeli haspók alkotta a törzsközönséget.

Közben a szomszéd asztalnál a fiú keze szórakozottan csúszkált felfelé a lány combján. Ahogy feltűrte a kurta kis szoknyát, még a félhomályban is jól kivehető volt két jól megtermett vörösen virító, kacér szúnyogcsípés.

De hol van Eszter?

A bableves nem okozott csalódást. Belepakolták az összes fellelhető konyhai maradékot, a csipetkéről pedig egy egész szonettkoszorút lehetne írni. Ám kenyér mintha tegnapról maradt volna.

A főúr barátságosan összeszedte az üres poharakat és közben bátorítóan csak annyit mondott, hogy az élet sohasem teljes, még az is lehet, hogy esőt kapunk és csúnya vége lesz ennek az egyébként szépen induló napnak.

Ezek a főurak túl sokat tudnak az életről.

S ekkor, mintha csak forgószél támad volna fel, megérkezett egy család. Amúgy átlagosnak is lehetett volna őket mondani, ha azt átlagosnak tekintjük, hogy két felnőtt és két gyerek önmagában képes akkora zajt és felfordulást okozni, mintha egy egész dragonyos század érkezett volna meg a menetgyakorlatból.

A nagyobbik fiú, olyan négyéves forma óvodás, addig rángatta a székét, míg a legjobb szögbe állította be, hogy szemmel tarthassa a szerelmespárt. Tapintatos ifjúhoz illően csak egészen ritkán kommentálta fennhangon az eseményeket, hogy 'Jé, odanézzetek, ezek meg mit csinálnak', esetleg, 'Mit keres az a bácsi ottan?'. A kisebbik, másfél éves ha volt, és egy praktikus hordozható székben az asztal tetején trónolt, kenyérgalacsinokkal próbálta eltalálni a főurat. Aki próbált úgy tenni, mintha őt ez az egész nem is érdekelné, bár az előbb ő már halálra lett sértve. Pedig a fiú csak barátkozni próbált, amikor egyszuszra elhadarta, hogy ő szilvacsoportos az oviban, ott ő is szokott teríteni, és a pincér bácsi meg mitől ilyen tök kopasz.

Erre még a törzsalkoholisták is letették a poharat, mert az közismert volt, hogy az egyébként tényleg tök kopasz pincér rendszeresen Bánfival kenegeti tar koponyáját és úgy hiszi, fényes eredményt ért el ezzel.

Még szerencse, hogy a kisebbiknek ekkorra sikerült felrúgnia a kólás poharat, s ezzel elterelte a haragvó főúr figyelmét.

A lakótelepi frizurát viselő anyuka ekkor intőn felemelte az ujját és fojtott, ám az egész kerthelyiségben, s talán még a konyhában is, jól hallható hangon annyit sziszegett férje felé, hogy nem is baj, hogy kiömlött, mert ez gépi kóla volt és ő megmondta, hogy neki üveges legyen rendelve. És különben is, itt szúnyogok vannak, de nincs kakaós palacsinta és (Dániel mindjárt kapsz egy pofont) és elege van és jobb lett volna ha...

És akkor varázsütésre mindenki elcsendesedett és a bejárat felé fordult, ahol feltűnt Eszter, aki ebben az ételszagú félhomályban különösen szépnek és kívánatosnak tűnt.

Ruganyos léptekkel végigszlalomozott az asztalok között, hogy van Józsi bácsi? - kérdezte a törzsalkoholistától. Aki ugyan Jenő volt, de a látvány lenyűgöző hatása alatt csak annyit tudott kinyögni, hogy jól kisasszonykám és benyelte az egész fröccsöt. És Eszter csak jött, jött, mellei édesen rebbentek a póló alatt.

Végre itt vagy - halászta ki egy ügyes mozdulattal a legjobb, a végére félretett falatot a tányéromból, amint mellém huppant és egy puszit adott. Szóval ő az ATTILA. Mutatott a mögötte ácsorgó srácra, akit eddig észre sem vettem. Pedig milyen bizalmasan tette Eszter vállára a kezét.

ATTILA a barátom - mondta olyan természetes hangon, hogy a legkisebb ellenvetést sem mertem tenni, pedig mintha arról lett volna szó, hogy ma mi ketten együtt és utána..., bár ebben a pillanatban ebben már nem voltam egészen biztos.

ATTILA zeneszerző. Dalokat ír.

És mert a művészet tiszteletet érdemel, Attilát meghívtam egy italra, aztán ő engem egy másikra, aztán megint én őt. Al capo de fine. Közben Eszter rendelt valami vadasfélét, de a zsemlegombóc már elfogyott. A család a gyerekekkel elviharzott. És ATTILA közelebb húzta hozzám a székét, jó barátjának nevezett és megkérdezte, hogy meghallgatnám-e egy Heltai versre írt nótáját. És én, mert a barát az barát, meghallgattam:

'A kánikula szent havában
Mikor harminchat fok a hő,
Mély tiszteletnek - és csak annak! -
Örvendez részünkről a nő.

Ilyenkor alszanak a vágyak,
Minden kívánság lelohad
S a hővel éles ellentétben
Lehül a bűnös gondolat.

Szívünk étvágya minimális,
nem izgat a legjobb falat,
A hölgyek hasztalan epednek
A könnyű nyári blúz alatt.

Hiába bíztatjuk magunkat:
'Nézd, ajka nedves, válla hó!...'
Ily körülmények közt a csókrul
Csupán csak elmélkedni jó.'

Szóval nagyon berúgtunk ezzel az Attilával ott a kerthelyiségben. Esztert végül a kopasz főpincér kísérte haza.

PS. A történet éppen harminc éves. A gyerekek felnőttek, saját gyerekeiket hozzák-viszik már, Attila hajókon zenél, Eszter akadémikus lett, a kertvendéglő helyén régen lakópark épült, a kerti székeket eltüzelték. Csak a baleves állandó.

Dési János