A NAIH-hoz fordult az ügyvéd az arcfelismerő kamerák miatt
1/07/2025 22:38
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Dr. Gerő Tamás szerint sem indulhat szabálysértési eljárás a Pride résztvevőivel szemben, ha egyszer nem kaptak figyelmeztetést a rendőröktől a helyszínen. Az ügyvéd az Esti gyorsban elmondta, a hatályos uniós rendelet szerint az arcfelismerő kamerák felvételeit csak akkor használhatnák a hatóságok, ha büntetőügyet akarnának feltárni, szabálysértési eljárás ezek alapján nem indulhat. Gerő az adatvédelmi hatósághoz fordult, hogy megtudja, hogyan és meddig tárolják a felvételeket.
Korábban Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke és Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország emberi jogi szakértője is arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a rendőrség nem oszlatott, nem szólította fel az embereket, hogy fejezzék be a részvételt vagy épp egyéb tevékenységet, a szankcionálás lehetősége ezzel "elúszott". Ezt azonban befolyásolhatja, hogyan értelmezzük magát az eseményt, azt szabályos volt-e megtartani – ebben ugyebár a rendőrség és a Fővárosi Önkormányzat ellentétes álláspontot képviselt.
Egyetért kollégáival dr. Gerő Tamás ügyvéd is, aki az Esti gyorsban elmondta, a szabálysértési törvény az idén áprilisban hatályba lépett szakasza alapján, ha a rendőrség helyben nem figyelmeztette az embereket arra, hogy tiltott rendezvényen vesznek részt, akkor nem indulhat eljárás. Márpedig több mint kétszáz szervező illetve jogi megfigyelő volt jelen és senki nem hallott ilyen tájékoztatást. Ugyanakkor, ennek a törvénynek egy 2018 óta érvényben levő passzusa alapján, ha valaki tiltott gyűlésen vesz részt, akkor indulhat ellene szabálysértési eljárás. A rendőrségnek tehát abban kell állást foglalnia, hogy ez egy tiltott gyűlés volt vagy sem – magyarázta Gerő. Hozzátéve, ő Karácsony Gergely főpolgármester álláspontjával ért egyet, miszerint ez egy önkormányzati rendezvény volt, amibe "beleolvadt a Pride". Azzal, hogy a rendőrség biztosította a helyszínt, elkülönítette az ellentüntetőket, de facto tudomásul vette a rendezvény megtartását.
A jogi álláspontom, hogy nem volt mit betiltania a rendőrségnek, mert ahhoz először kell egy bejelentés. Karácsony kijátszott egy jogi kiskaput, a rendezvény megtartása pedig szabályos volt – mondta az ügyvéd. Azt elképzelhető, hogy a rendőrség a főpolgármesterrel szemben indít szabálysértési eljárást, épp a jogszabályok – illetve itt a gyermekvédelminek nevezett törvény – kijátszása miatt – vázolta Gerő.
Az ügyvéd szerint az arcfelismerő kamerák felvételeit csak abban az esetben lehet használni, ha valamilyen erőszakos cselekmény történik, de a rendezvény teljesen békésen lezajlott. Ez már csak egy európai uniós rendelet miatt is így van – hívta fel a figyelmet Gerő, aki kedden a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, hogy megtudja, tárolják-e a szombaton gyűjtött adatokat és ha igen meddig, illetve a tárolás megfelel-e az unós adatvédelmi szabályoknak.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. július 1., kedd 18:11
Riporter: Kárpáti Iván