A kisangyal - Selmeci János jegyzete
19/12/2025 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az a szoba az én biztonságos helyem, oda képzelem magam, amikor nehéz, és oda képzelem azokat, akikkel szeretek lenni. Az ajándékokat is oda rejtjük el mindig abba a szobába egy takaró alá, hogy az evés, kis politizálás, kis kvíz és némi Hrabal és Moldova idézés után átadjuk őket.
Amikor kicsi voltam, dédnagymamám minden Karácsonykor megkért, hogy legyek én a kisangyal, és osszam szét a családtagok között a Jézuska ajándékát; a dédi volt az utolsó, hivatalosan is vallásos ember a családunkban, az ő lakásában olvastam először bibliát, és végül azt a lakást örököltem meg a bibliával és a keresztekkel együtt, ez alapozta meg akkor az én leendő családom otthonát. A Jézuska ajándéka egyébként ötezer forint volt egy borítékban mindenkinek, ami sok pénz volt mondjuk 25 évvel ezelőtt, főleg a dédi nyugdíjához képest, eszembe is jutott valamelyik nap, hogy vajon inflálódott volna-e a Jézuska ajándéka, ha a dédi még élne.
Ajándékokban persze nagymamám volt igazán profi, a karácsonyi meglepetéseket jellemzően augusztus környékén már megvásárolta, és gondosan elrejtette valamelyik szekrény mélyére. Pontosan tudta, hogy kinek mire van szüksége, és egészen elképesztő érzéke volt meglátni a boltok polcain megbúvó különlegességeket; máig a tőle kapott, teleszkópos vakaróval vakarom a hátamat, és az a tehenet ábrázoló doboz is megvan még, ami semmi más nem tud, mint bőgni, hogy ha forgatod, de tulajdonképpen mi másra lenne még szükség egy tehént ábrázoló doboztól. Az egyik kedvenc szomorú történetem mamáról, hogy nagyon betegen, egy nappal a halála előtt is azzal foglalkozott, hogy édesanyám lelkére kösse, hogy a következő születésnapos családtag megfelelő ajándékot kapjon.
A fa mindig a kisszobában van, ami anyukámék szobája volt kiskorukban, de még együtt is laktunk ott akkor, amikor ovis koromban sokat betegeskedtem, aztán volt a dédi szobája, sőt egyszer, már felnőtt koromban, egy nehéz időszakban újra odaköltöztem egy kicsit. Az a szoba az én biztonságos helyem, oda képzelem magam, amikor nehéz, és oda képzelem azokat, akikkel szeretek lenni. Az ajándékokat is oda rejtjük el mindig abba a szobába egy takaró alá, hogy az evés, kis politizálás, kis kvíz és némi Hrabal és Moldova idézés után átadjuk őket.
Én még akkor sem voltam Karácsonykor egyedül, amikor amúgy egyedül voltam, de tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. Tíz évvel ezelőtt Friderikusz Sándorral csináltunk betelefonálós műsort szentestére, ő mondta nekem, hogy milyen sokan magányosak ilyenkor. Mások a fájdalmaikat, a vitáikat viszik a karácsonyi asztalhoz, és van akinél az üres asztal idézi fel az egész éves nyomort, míg mások a nagy családdal, boldogan mennek karácsony este az Operába megnézni a Diótörőt. És van, aki egyedül van, és az utolsó szép ajándék, amit kapott, egy harminc éves katona figura a Diótörőből. Jó lenne, ha még ő is tudna örülni valaminek.
A lehető legboldogabb karácsonyt mindenkinek.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2025. december 19-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)