A képek ereje és hatása
29/03/2024 10:01
| Szerző: Timár Ágnes
A kódolt bevásárló céduláktól a finn János vitézig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten.
Útközben kiderítettük a szakácskönyv eredményes használatának titkát, megvizsgáltuk többek között, hogy valóban növekszik-e az illusztrált regények száma; és, hogy mitől lesz hatásos egy márkajelzés.
![Bud Spencer](/data/articles/109/1093/article-109325/bud.jpg)
Nem tudjuk, de az biztos, hogy az ember alapvetően egy kíváncsi lény, és ha információhoz jut, azt meg is akarja osztani. Mindkét tulajdonság evolúciós folyamatok eredménye. Lényegében a túlélés zálogát jelentette egykor, és ha szigorúan vesszük, ma is egzisztenciális feltétel.
Az említett aktuális téma főszereplője Lantos Mihály, tanulás módszertani szakértő volt. A 268. epizódban először vele folytattuk a beszélgetést arról, hogy túl a vizsgákon, vagy a munkahelyi helytálláson, a mindennapokban is a vizuális alapú tanulás segíthet. Legyen az egy bevásárló cédula írása, amely valójában nem a szöveget, hanem a vásárolandó termékekről egy-egy ábrát tartalmaz, vagy éppen a szakácskönyvek használata. Utóbbi arra jó példa, tette hozzá Lantos Mihály, hogy valójában csak akkor tudunk haladni a megértésben, majd a tanulásban, ha az alapok megvannak.
Az e heti beszélgetést azzal a következtetéssel zárta, hogy ha már minden gyerek „össze van nőve” a telefonjával, akkor tanítsuk meg őket hasznosan használni a szerkezetet.
Kutatni, vagy szörfölni alkalmas egy kis képernyő. Természetesen filmet nézni, vagy éppen könyvet olvasni nem kényelmes, és nem is érdemes telefonon. Bár a könyv esetében nem a mérete a lényeg. Sokkal inkább az határozza meg a döntésünket, hogy akarunk, tudunk-e képernyőről olvasni, vagy ragaszkodunk a papírlaphoz. És akkor még nem beszéltünk az illusztrált tartalmakról, amelyek másképpen mutatnak a telefonon, és máshogy a könyvben.
Herbszt László tervezőgrafikus az előző héten arról mesélt röviden, hogy miként talált rá hivatására. Ebben az epizódban már a munkamódszeréről mesélt, továbbá arról is beszélgettünk, hogy bár egyszerre esztétikai és tartalmi szerepe van a könyvillusztrációnak, ugyanakkor a narráció is a feladata. Ahogy az sem mellékes, hogy ne csak azonos súllyal legyen jelen a szöveg és a kép a könyvben, hanem érezhetően reagáljanak egymásra. A MOME tanára oktatási területéről, a logó- és az arculatkészítésről is mesélt, amely szerinte egészen más jellegű feladat, mint a könyvillusztráció.
2024. március 27. szerda 15:00
Szerkesztő-műsorvezető: Timár Ágnes