Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

A keménymag nem hagyja abba – ismét tüntettek Hadházyék

17/06/2025 17:32

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Hadházyék tényleg nem hagyják abba, megvolt a 14. keddi tüntetés. Kezdésre a hétről-hétre kitartóan kijáró 100-150 ember érkezett meg, aztán több száz fősre duzzadt a tömeg. A független képviselő szerint ők a láng, amely belobbanthatja az ellenállást, ezért fontos a kitartásuk. A tiltakozók átvonultak a Markó utcába, az ügyészség épülete elé, ahol Hadházy többek között Polt az igazságszolgáltatást akadályozó működéséről beszélt.

Hadházy Ákosék tényleg nem hagyják abba, már a negyedik hónapjába lépett a keddenként rendezett tüntetésfolyam.

A megmozdulások eredeti témája a gyülekezési jog korlátozása, illetve a Pride betiltását lehetővé tevő törvény volt, de ez többféle témával bűvült, például a résztvevők hétről-hétre kiálltak a "közélet átláthatóságáról" néven benyújtott, a civil szervezetek és a független sajtó működésére veszélyes törvénytervezet ellen is – aminek megszavazását el is halasztották a parlament őszi ülésszakára. A tüntetéseken hol ezres, hol tízezres nagyságrendben gyűltek össze az emberek. A múlt héten a Puzsér Róbert nevével fémjelzett Polgári Ellenállás szerveződés jelezte, "összeolvadnak" Hadházyékkal. A múlt héten ezen a néven a Kossuth térre meghirdetett, két tucat, többek között híres művész, újságíró és egyetemista fellépőt számláló demonstráció az elmúlt hetekben megszokottnál jóval nagyobb közönséget vonzott, tömötten megtelt a tér.

A hatalom arra számított, amikor elkezdte a „tavaszi nagytakarítás” fantázianevű putyini forgatőkönyv megvalósítását, hogy az ellenzék majd nem csinál semmit [...] Önöknek köszönhetően nem aludt ki az ellenállás lángja [...] Az ellehetetlenítési törvény tervezetét nem vonták vissza, csak elhalasztották a szavazást. A pisztolyt nem sütötték el, de most is ott van az asztalon, megtöltve. Azért kell újra ott lennünk, mert továbbra is követeljük a tervezet visszavonását! És ne felejtsük el: hogy követeljük a gyülekezési törvény technofasiszta módosításának a visszavonását is! 

– írták a szervezők az e heti eseményhez.

Délután öttől ismét az elmúlt hónapokban megszokott helyszínen, a Ferenciek terén gyülekeztek a tüntetők.

Kezdésre egy kb. 150 fős keménymag érkezett a térre, tudósítónk szerint olyanok, akik hétről-hétre kitartanak. Az előző alkalmakkor egyébként jellemző volt, hogy délután 5 és 6 között, fokozatosan érkeztek meg az érdeklődők.

 
Fotó: Mátyus László
 

Ekkor még nem lehetett tudni, kik lesznek a felszólalók, színpad mindenesetre volt. Negyed 6 után nem sokkal élő, kormánykritikus zene szólt a Kontroll közvetítésén "csöndes-ülősnek", andalgósnak tűnő eseményen, amelyen azért néha megszólalt a "Mocskos Fidesz" és a "Nem hagyjuk abba" a közönség soraiból.

 
 Fotó: Mátyus László
 

 

 
 Fotó: Mátyus László
 

Lassan, de megérkeztek a tüntetők, több száz fősre duzzadt a tömeg az első órában.

A felszólalók elég vegyes témákat hoztak, volt köztük több elégedetlen fiatal, akik arról számoltak be, nem mindenki mer elmenni a demonstrációkra az ő korosztályukból sem, vagy például arról, mennyire sok barátjuk költözött külföldre a rendszer elől.  Békés Gáspár, a Magyar Ateista Társaság tagja arról beszélt a rendszerváltás után fontos lesz jobban szétválasztani az államot az egyháztól. Csőgör Péter korábbi gazdasági főnyomozó arról beszélt, milyen visszaéléseket tapasztalt, amikor a Magyar Triatlon Szövetség felügyelőbizottságában ült.

 
Fotó: Mátyus László
 
 
 Fotó: Mátyus László
 
 
Fotó: Mátyus László
 
 
Fotó: Mátyus László
 

Hadházy Ákos tartotta az utolsó beszédet, elmondta, az a fontos, hogy nem aludt ki a láng, ami fellobbanthatja az ellenállást és, hogy igenis megéri, hogy kitartanak és minden héten tüntetnek. Jelezte, szerinte később komolyabb eszközökre, akár polgári ellenállásra is szükség lehet, hogy érvényt szerezzenek az akaratuknak.

 
Fotó: Mátyus László
 
 
Fotó: Mátyus László
 

A független képviselő javaslatára a tömeg elindult a Markó utcába, hogy becsatlakozzon az ügyészség előtt tartott spontán tüntetésbe. Először kerülővel vonultak volna, de az Erszébet hídra nem engedte fel a tömeget a rendőrség. Ugyanakkor a másik irányba, a Kossuth Lajos utcán biztosították, hogy az úttesten tudjanak vonulni. Később, a kiskörúton viszont már sikerült a járdára terelniük a tiltakozókat.

 
Fotó: Mátyus László
 

Fél 8-kor a tüntetők már közel jártak a Deák Ferenc térhez. A legtöbbet a "Nem hagyjuk abba!" skandálás szólt, de előfordul a "Ruszkik haza!", a "fasiszta diktátor" is, illetve, mint vonulási ötlet "Karmelita" és "Fel a hídra!" is hallatszik néha.

Jellemző volt a tüntetők közötti macska-egér játék, hol megpróbálták az úttest egyik oldalát vagy ha már ott voltak, mindkettőt elfoglalni, miközben a rendőrők próbálták az egyik oldalra, vagy ha ez sikerült, akkor a járdára terelni a tiltakozókat, néha előre futva egy-egy kereszteződésnél, hogy nehogy a zebra igénybevételével foglaljanak nagyobb teret. Ezzel együtt a vonulás békés volt. Egy alkalommal, miután Hadházy javaslatára a tömeg eleje bevárta a végét és elénekelték a Kossuth-nótát a képviselő váratlanul más irányba próbált tovább menni, mint a hatóság emberei várták, erre határozottan megfogták és visszaterelték az eredeti haladási irányba.

 
Fotó: Mátyus László
 

Este 8 és 9 között a tüntetők megérkeztek a Markó utcába, ahol Hadházy újabb beszédet mondott, felemlegette a Volvo-ügyet, amelyben kedden született ítélet és amely értelmezése szerint egyértelművé teszi, hogy az ügyészség hátráltatta annak a kivizsgálását, hogyan érintettek ebben fideszes szereplők. A képviselő általában is beszélt Polt Péter legfőbb ügyészi működéséről és korrupciós ügyek kivizsgálásának akadályozásáról, ahogy arról is, hogy a Fidesz elcsalhatja a 2026-os választást, ha pedig ilyesmit tapasztalnánk, a jogorvoslati út végén az az Alkotmánybíróság fog állni, amit mostantól Polt vezet.

 
Fotó: Mátyus László
 

Hadházy ezután lezárta a rendezvényt, de bátorította az embereket, hogy látogassák meg a Kutyapárt a Kossuth téren tartott Porfesztivál című rendezvényét, amellyel a klímaválságra akarják felhívni a figyelmet. A résztvevők nagyjából kétharmada még oda is átsétált, majd a nemzet főterén beszélgettek, zenét hallgattak, majd este 9 körül már folyamatosan szállingóztak haza.