''A Híd ott van, mi megyünk''
8/04/2025 06:32
| Szerző: Klubrádió
24 órás tüntetést nem tarthatnak Hadházy Ákosék, de biztos, hogy tovább maradnak mint eddig bármikor.
A rendőrség kedd reggel közleményt adott ki, Tüntetők akadályozzák a forgalmat címmel, melyben a többi között arról írnak, hogy:
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a bejelentett és tudomásul vett gyűlések alatt – és/vagy közben – a résztvevők (esetleg mások is) többször jogellenesen foglaltak el hidakat és egyéb közterületeket. Amennyiben újra erre kerülne sor, arra kérjük a városban közlekedőket, hogy ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre; a konfliktusok elkerülése érdekében kísérjék figyelemmel a rendőrség honlapját, ahol az esetleges további közlekedési fennakadásokról folyamatosan tájékoztatást adunk.
Azt is írják:
Az Erzsébet híd blokkolása csúcsidőben így is szinte a teljes fővárosi forgalomra kihat, ezért kedden már 16 órától ismét jelentős forgalmi torlódásokra kell számítani.
Egy vonulásos gyűlés miatt ugyanezen a napon 16 és 17 óra között Budapest V. és VIII. kerületében, a Mikszáth Kálmán tér – Reviczky utca – Baross utca – Múzeum körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó út útvonalat szakaszosan zárják le.
A gyűlések miatt bevezetett forgalomkorlátozásokról térképes tájékoztató itt található.
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a bejelentett és tudomásul vett gyűlések alatt - és/vagy közben - a résztvevők (esetleg mások is) többször jogellenesen foglaltak el hidakat és egyéb közterületeket. Amennyiben újra erre kerülne sor, arra kérjük a városban közlekedőket, hogy ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre; a konfliktusok elkerülése érdekében kísérjék figyelemmel a rendőrség honlapját, ahol az esetleges további közlekedési fennakadásokról folyamatosan tájékoztatást adunk.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hatályos jogszabályok keretei között mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való jogot, ugyanakkor a jogsértések elkövetőivel szemben megteszi a szükséges intézkedéseket - fogalmaznak.
Hadházy Ákos nevetségesnek tartja a Kúria indoklását, de nem lepte meg a döntés. „Varga Zs. András Orbán embere, és nem bízta a véletlenre, a saját tanácsához vonta a döntést” – mondta a képviselő a Telexnek. Arra a kérdésre, hogy a bíróság határozata után milyen módon tudják teljesíteni a beígért 24 órás tüntetést, Hadházy úgy reagált: kedd este 17 órától hosszú ideig kint lesznek a hídon, és legkésőbb a tüntetésen választ fog adni.
Fontos ügy mellett állnak ki, de politikai iránymutatást nem igazán adnak nekik a szervezők, véli Lakner Zoltán politológus, aki szerint sokan inkább Magyar Péter rendezvényein tiltakoznak. Mint mondta: nagyon sok ilyen megmozdulást láttunk, és mindegyiknek szétszivárgás lett a következménye, zajlik egy Magyar Péter-féle országjárás, elkezdődik egy Fidesz-féle országjjárás és mintha nem Budapest lenne a magyar politika fő helyszíne. Akik ezeket a budapesti tüntetéseket szervezik minthogyha nem is foglalkoznának azzal, hogy hogyan lehetne kivinni ebből a hagyományos ellenzéki, bejáratott közegből egy olyan térbe, ahol feltehetően szintén lehetne közönség. Lakner szerint egyáltalán nem magától értetődő, vagy aki tiltakozni akar a gyülekezési jog korlátozás ellen, az pont Hadházy Ákos tüntetéseihez akar csak csatlakozni, mert lehet, hogy kimegy vidéken egy Tisza rendezvényre.
A rendőrség a múlt heti hídlezárás alatt több mint 60 tüntetőt megbüntetett, például a közlekedési szabályok megsértése miatt. Erre a mai demonstráción is érdemes számítani - véli Nehéz-Pozsonyi Kata, a TASZ jogásza. A rendőrség tudomásul vette a bejelentett tüntetést délután 4-től hajnali 4-ig, de ezen túl nem jogszerű ott tartózkodni. A rendőrség mindent meg fog tenni, hogy ezután mindenkit eltávolítsanak a hídról. A TASZ jogásza szerint sem jogszerű a 24 órás tüntetés.
Az összeállítás a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
