"A Hamász nem áll messze attól, hogy jelentéktelenné váljon"
30/07/2025 12:36
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A jelenlegi izraeli kormányt teljesen jogosan éri kritika azzal kapcsolatban, hogy hogyan vezeti ezt a háborút – véli Székely Róbert. Szerinte azonban ez még nem elég ok arra, hogy a másik szélsőség álláspontját vegyék fel az Izraelt kritizáló hatalmak.
Két magas rangú brit kormányzati tisztviselő nyilatkozott kedden éjszaka a New York Timesnak, miszerint Keir Starmer brit miniszterelnök „aktívan fontolgatja”, hogy elismeri a palesztin államot, ami gyökeres változást jelentene az Egyesült Királyság eddigi politikájában. A lépés hátterében az áll, hogy a gázai éhező gyerekek képei mély visszatetszést keltenek a közvéleményben, miközben a Munkáspárt több képviselője is nyomást gyakorol a kormányfőre.
„Fontos az, hogy minden oldal hallassa a hangját, és azt gondolom, hogy a jelenlegi izraeli kormányt teljesen jogosan éri kritika azzal kapcsolatban, hogy hogyan vezeti ezt a háborút, hogyan próbál segíteni, és leginkább azzal, hogy mit tervez arra az időszakra, amikor ez a háború megszűnik, és hogyan próbál majd segíteni azon, hogy Gázában normális élet alakulhasson ki” – fejtette ki véleményét Székely Róbert, az izraelinfo.com munkatársa a Klubrádiónak szerdai Reggeli gyors adásában. „A véglet másik oldala az, hogy sok elsősorban baloldali kormány a világon, illetve különböző baloldali egyesületek nagyon szélsőségesen próbálnak hozzáállni a kérdéshez a másik oldalról, és ezzel, mint egy valamiféle sikertörténetté alakítják át azt a terrort, ami 2023. október 5-én történt, mintha azt mondanák, hogy a Hamász elérte a célját, hiszen az volt a céljuk, hogy felszabadítsák Izraelt, és mára a Hamász különböző szlogenjeit és hozzáállását lényegében átvették nyugaton.”
Székely arról is elmondta véleményét, hogy Franciaország után Nagy-Britannia is fontolgatja a palesztin állam elismerését. „Az, hogy Macron elnök és más európai országok bejelentették, hogy elismerik Palesztinát rövid távon nem jelent semmit, illetve elismerik azt a palesztin álláspontot, miszerint Izraelnek egyáltalán nem kéne léteznie. Ha most a Hamászhoz fordulnánk, hogy ők milyen határok között képzelik el ezt a bizonyos szabad Palesztinát, ők a mai Izrael teljes területére gondolnak, azaz Izrael teljes megszűnését ismerik el ezzel. Itt nem a jogos kritika az, ami probléma, hanem az a szélsőségesség, amivel kezelik.”
Székely kiemelte, hogy a háború abban a pillanatban véget érne, ha a Hamász szabadon engedné az összes Izraelben lévő túszt. „A Hamász nem áll messze attól a ponttól, hogy jelentéktelenné váljon. Jelenleg Izrael aktív kapcsolatban van a gázai övezetben különböző vezető családokkal, akik leginkább kontroll alatt tartják a gázai övezetet társadalmi szempontból, egyiküket már fel is fegyverezte, ami segíti Izraelt belülről a Hamász ellen harcolni. Ők társadalmi szempontból nagyon elfogadottak, a Hamász sem mer hozzájuk nyúlni.”
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025.07.30., szerda 7:35
Riporter: Para-Kovács Imre
