
Liberalizmus a vásznon – 13. epizód
A liberalizmus fejlődését, filmek segítségével nyomon követő sorozatunk újabb epizódjához érkeztünk, azonban maradtunk időben és helyileg ott, ahol az előző hetekben tábort vertünk.
A liberalizmus fejlődését, filmek segítségével nyomon követő sorozatunk újabb epizódjához érkeztünk, azonban maradtunk időben és helyileg ott, ahol az előző hetekben tábort vertünk.
A Dobszerdában Váradi Júlia vendége Kurta Zsuzsanna, aki Alexander Brody hagyatékát dolgozta fel.
"Amikor a szülők jó iskolát keresnek a gyerekük számára, tényleg az lenne az első kérdés, hogy hányasra vizsgáztak a tanárok a köznevelési törvényből?" – tette fel a kérdést Ercse Krisztina.
A gyógyszercég az eljárást 3 millió adag megrendelt vakcina ellenértéke, mintegy 60 millió euró miatt indította. A magyar fél az ukrajnai háborúra, mint elháríthatatlan külső akadályra hivatkozva tagadta meg a fizetést – írja a Politico, hozzátéve, Lengyelországgal is pereskednek a cégek.
A napjainkban dúló háborúkról beszélgetett a Szabadság körei sorozatának legutóbbi rendezvényén Büchler Tamás, Tompa Tibor és Perintfalvi Rita teológus.
Szent-Iványi István úgy véli: Orbán Viktor levele nem önmagában Ukrajna EU-s támogatásáról szól, hanem barterüzletet akar a saját igényei szerint.
Este 10 órakor tervezett karbantartás miatt félórás adásszünet volt, reményeink szerint most már normál kerékvágásban megyünk tovább.
A hatóság nem vizsgál és nem mér semmit, hanem elfogadja a Samsung által benyújtott adatokat és a jövőre vonatkozó ígéreteket.
Az osztrák statisztikai hivatal adatai alapján 2010 és 2020 között a náluk tanuló magyar diákok száma megötszöröződött. Ebbe beletartoznak azok is, akik már családjukkal tartósan Ausztriában élnek – mondta Balla János, a hvg.hu újságírója.
Kérdés, hogy az EB ajánlata, mely szerint feloldana több milliárd euró Magyarországnak szánt, a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott támogatást, kellően vonzó lesz-e Orbánnak, hogyne akadályozza a zárónyilatkozat elfogadását. Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.
Harangozó Tamás MSZP-s képviselő szerint ezt mutatja a nagy leépítés és a honvédség rendeleti irányításának terve.
Az aHang célja elejét venni a hazug kampányoknak, amik azt harsogják, a magyarok 97 százaléka egyetért a kormánnyal - mondta Szalóky Viktor szóvivő.