
Már a biciklit is lopják – Dési János jegyzete
Igen, azok az egyenlő esélyek, az egyenlő pályán. Mint a futóversenynél. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek – volt eddig. Mostantól: Én biciklivel megyek, lopott biciklivel.
Igen, azok az egyenlő esélyek, az egyenlő pályán. Mint a futóversenynél. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek – volt eddig. Mostantól: Én biciklivel megyek, lopott biciklivel.
Pénteken a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának Pitch Fóruma filmtervek eladása helyett inkább demonstrációról szólt. Ez volt az utolsó pályázati lehetőség, ahol merészebb tervekkel lehetett indulni, de már ebből is indoklás nélkül dobnak ki munka közben korábbi nyerteseket.
Ha az infláció jelentős részéért felelős üzemanyagáraknál be kell ismét avatkozni, a kormány meg fogja tenni" – mondta Orbán Viktor őszi ülésszak első napján.
Négymilliárd kilométert utazott az OSIRIS-REx a Bennura, a gyűjtött minták vizsgálatával 4,5 milliárd évet is képesek leszünk visszanézni az időben" – véli Kiss László csillagász.
Egy újonnan alakult vállalkozás vett telket a hajdúsámsoni önkormányzattól, majd négyszeres áron adta tovább a Pennynek – mondta Hadházy Ákos.
Szijjártó Péter Moszkvába megy, a Budapest-Belgrád vasút projekt megfeneklett, a szuverenitásvédelem jó eséllyel számíthat uniós kritikákra, a bajor Strasskirchen igent mondott az akkugyárra. Nemzetközi lapszemle.
A Guerilla és a Jövő nyár című friss magyar filmek rendezőjének két rövid prózáját hallgathatják meg mától irodalmi rovatunkban.
A Szerepvállalás aktuális adásában fókuszban a szeptember 27. és 30. között a Mira Interkulturális Közösség által szervezett Lujza Fesztivál.
A szombati Hangosfilm – Mozgóképizmusban folytattuk Paár Ádámmal sorozatunkat a liberalizmus eszméjének kialakulását, megszilárdulását bemutató filmekről.
Milyen országot szeretnénk – tesszük fel gyakran a kérdést, és az az általános válasz, hogy na, éppenséggel nem ilyet. Nálunk a gyerekkönyvek mellett járulékos haszonként bizonyos agyakat fóliáztak be. A köz javára történő politikával együtt.
Vasárnap délután különórára invitálta Önöket az Anno Budapest.
Felesleges és káros volt többletköltekezéssel tovvább fűteni a gazdaságot, amikor az amúgy is "vörösen izzik" – véli Bokros Lajos, aki szerint Az erőforrások végessége miatt csak eladósodás és infláció lesz.