Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.
Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Időjárás – Szénási Sándor jegyzete
Most éppen nem esik, de fog. Aztán egyszerre süt majd a nap, és esik. Az ördög, a felesége, és a családon belüli erőszak.
Kardos András: Az anarchizmus anarchiája
5/08/2023 19:02
| Szerző: Kardos András
Azon politikák, amelyek egy lerohant ország honvédő háborúját összekapcsolják a fegyverkereskedelem vagy a tőke kritikájával éppoly érvénytelen választ adnak a problémára, mint a magyar kormány az álságos békeajánlatával. Az anarchistáknak önvizsgálatot kéne tartaniuk: nem lehet mindent összemosni a radikalizmus jegyében.
Bár nincs helyünk arra, hogy hosszabb bevezetést nyújtsak az anarchizmus elméletébe és gyakorlatába, ahhoz, hogy az alábbi kritikát egyáltalán érdemes legyen közzétenni, két dolgot előre bocsátok. Egyrészt jelen sorok írója, már csak személyiségéből fakadóan is, mindig is rokonszenvet táplált az anarchizmus irányába, sőt kamaszkorában alkatilag is hajlott erre. A második pont pedig az, hogy az a közhely, amely az anarchistákat pusztán holmi terrorizmussal azonosítja, nem csupán tévedés, de elhomályosítja a valóság láthatóságát. Sokféle anarchizmus van, most két klasszikusát idézem, csak azért, hogy látható legyen, miről is beszélek.
Paul Feyerabend, a nagyszerű filozófus ezt írta 1981-ben:
„Az anarchizmus szemben áll a fennálló renddel, szét szeretné rombolni ezt a rendet, vagy szeretne elmenekülni előle. Politikai anarchisták politikai intézményekkel állnak szemben, a hit anarchistái bizonyos körülmények között az egész anyagi világgal, a világot alighanem a létezők silány birodalmának tekintik, és ki akarják kapcsolni az életükből. Mindkét csoportnak dogmatikus véleménye van arról, mi az igaz, a jó, és az értékes az emberiség számára.”
Az anarchizmus klasszikusa, Bakunyin pedig ezt írta:
„Nem igaz, hogy az egyik ember szabadsága korlátozza a másikét. Az ember igazából annyiban szabad, amennyiben szabadsága embertársai szabadságában lel megerősítésre és kiteljesedésre, akik egyetértésükkel teljes mértékben elismerik s mintegy visszatükrözik szabadságát.”
Mind a két meghatározás alapvető ahhoz, hogy értsük az anarchizmus világtörténelmi szerepét, akkor is, ha – mint e sorok írója –, nem vallja magát anarchistának. Fontos mindez azért is, mert a mai rettenetes világhelyzetben nem közömbös, hogy például anarchista szervezetek miként foglalnak állást a világ összekuszálódott rémtörténeteiben.
Idézek a FAI, az Olasz Anarchista Szövetség 2022-ben kiadott dokumentumából. Ekkor már február óta zajlik az orosz-ukrán háború. Részlet a dokumentumból:
„A társadalmi anarchizmus azonban szakít a jelenlegi birodalmi, kapitalista, nacionalista és tekintélyelvű logikával, elutasítva a határok által felállított megosztottságot.
Nem ismerjük el a területi integritás fogalmát vagy egy állam vagy bármely olyan entitás területi „védelmét”, amely államszerűségre törekszik, mert a területi szuverenitás elvéhez kapcsolódva ezek az elvek elkerülhetetlenül nacionalista vagy mikronacionalista perspektívák kialakulásához vezetnek. Bármit is jelentsen a „nemzet” szó, az a kizsákmányolók és kizsákmányoltak, elnyomók és elnyomottak közötti megosztottságot fedi el.
Megismételjük, hogy egyszer s mindenkorra egyértelműen elítéljük a putyini rezsimet és Ukrajna elleni bűnös invázióját, valamint a belső ellenvélemény kegyetlen elnyomását. Elítéljük azonban minden olyan kormány bűnrészes szerepét is, amely fegyverek biztosításával szítja az ilyen és hasonló konfliktusok lángját, gyakran pénzt keresve ezekkel a szállítmányokkal. Határozottan ellenezzük a NATO-t, amely már régóta próbálja a társadalmi élet militarizálását és a katonai kiadások növelését erőltetni a tagországokban, és amely Putyinnak köszönhetően új erőre kapott az afganisztáni agresszió dicstelen befejezése után.”
Az nagyon is üdvözlendő, hogy a szöveg elítéli Putyint, elítéli az agresszor háborúját. A bajok ott kezdődnek, hogy ez a kritika összemosódik a szuverenitás, a független területi autonómia, az adott esetben a védekező országért tevőlegesen aggódó nacionalizmus (helyesen: patriotizmus) és a Nyugat Ukrajnát megsegítő politikájának elutasításával. Sőt, az idézet elején a szöveg mindjárt a kapitalizmust is elítéli.
Nos a probléma ott van, hogy a háború effajta, mindent mindennel egybemosó elítélése hatástalanítja, sőt érvényteleníti magát a kritikát. Amikor lerohannak egy szuverén országot, amikor területeit el akarják csatolni, akkor nem lehet, bizony még az anarchistáknak sem lehet mindet mindennel egybemosni. A nacionalizmus bírálata jogos, jogos lehet az is, hogy a nemzetállamokat előbb utóbb meg fogja haladni az idő, de e két kritikát egybemosni a háború elítélésével antipolitikai, és sajnos morális probléma.
Azzal a kritikával, mely egyszerre képviseli a kizsákmányolás bírálatát és követeli a kapitalizmus megszüntetését, nem az a probléma, hogy az anarchisták – sok baloldali szövetségesükkel egyetemben – semmiféle alternatívát nem kínálnak, hanem, hogy pont annak a dogmatikus elvnek a képviselete, amiről az anarchista filozófus Feyerabend joggal beszélt fentebb. Jelen történelmi pillanatban az alap Putyin és az orosz agresszió elítélése, valamint Ukrajna minden reális módon való segítése. Azon politikák, amelyek nem érzékelik, vagy nem akarják érzékelni, hogy igenis hierarchizálni kell a kritika tárgyait, nem tehetik meg, hogy egy lerohant ország honvédő háborúját összekapcsolják a fegyverkereskedelem vagy a tőke kritikájával. Illetve megtehetik, de akkor a anarchisták kritikája éppoly érvénytelen lesz, mint a magyar kormány álságos békeajánlata.
Az anarchisták sokat tettek azért, tán a liberalizmus mellett a legtöbbet, hogy ébren tartsák az emberi szabadsájogokat, sőt az egyáltalában vett szabadság eszméjét. Éppen ezért kellene önvizsgálatot tartaniuk: lehet-e, egy pusztító háború elítélése közepette érvényeset mondani a kapitalizmus kritikájáról, vagyis összemosni mindent a radikalizmus jegyében.
Nem lehet.
