Ne sprashivay! - a külügyminisztérium darálójának nyílt levele Selmeci János jegyzetében
Négy különböző munkakör képviselője volt az asztalnál: egy miniszter, egy államtitkár, egy irodavezető és egy orosz gyártmányú iratmegsemmisítő. A miniszter, az államtitkár és az irodavezető székeken foglaltak helyet, az iratmegsemmisítő az asztalon darált. Elfogtam a nyílt levelét.
Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
Je suis 24 – avagy Kormányinfót bojkottálni nem kell félnetek, jó lesz – Selmeci János jegyzete
11/04/2025 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A Kormányinfó sokkal szórakoztatóbb és igazabb lenne csak fideszesek részvételével.
- Kovács András, Origó, jó napot kívánok miniszter úr, ezúttal Gyurcsány Ferencről kérdezném.
- Kovács Mária, MTVA, miniszter úr, miért volt ennyire sikeres Orbán Viktor békemissziója?
- Tiszteletem miniszter úr, Kovács Tamás TV2, mit gondol a Tisza párt EP képviselőjének felháborító mondatáról?
- Kovács Koppány, Magyar Fórum, miniszter úr, kérem mondja meg, mikor fosztják meg az állampolgárságuktól a magyar gyűlölettől fűtött, hazaáruló ellenzéki képviselőket?
- Üdvözlöm miniszter úr, Munkatársunktól vagyok a Magyar Nemzettől, azt szeretném kérdezni, hogy mi áll a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítménye mögött, ami lehetővé teszi a magyar családok hatalmas támogatását, és az édesanyákat sújtó adók jelentős csökkentését?
- A 24.hu következik. 24.hu nincs? Akkor Telex. Nincs Telex? 444-től valaki? Klubrádió már ezer éve nem küld senkit. Te figyelj Gergő, így, hogy a liberális sajtó nem kérdez, ez a sajtótájékoztató sokkal többet elmond az országról meg a kormányzásunkról, mint amiket te szoktál hazudozni. Mit csináljunk?
- Hát úgy látom, a Magyar Nemzetes kollégában még benne maradt egy kérdés, adjuk vissza neki a szót.
- Köszönöm miniszter úr. Ki tudná nekem fejteni, hogy a gyermekeink jogait brutálisan sértő, undorító és penetráns Budapest Pride betiltása miért nem sérti a gyülekezési jogot? Illetve lenne még egy kérdés, nekem is eszembe jutott valami Gyurcsány Ferencről.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2025. április 11-ei adásában hangzott el. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)

