Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Műsorváltozás – Budapest Büszkeség újratöltve!

29/06/2025 05:45

Vasárnap megismételjük a Hetes Stúdiónak a Budapest Büszkeség, azaz a Budapest Pride napján sugárzott rendkívüli adását.

Vasárnap délelőtt 9 órától a Klubrádió megismétli szombat délutáni Hetes Stúdió című műsorának rendkívüli kiadását, amely a Budapest Büszkeség, azaz a Budapest Pride napján kivételesen már délután 2-kor jelentkezett és este 7 óráig tartott.

A műsorban tudósításokat, elemzéseket hallhattak. Dési János és Bolgár György a stúdióból jelentkezett, vendégünk volt Fodor Tamás rendező, színész és Vásárhelyi Mária szociológus is. Helyszíni tudósítóink folyamatosan beszámoltak arról, mi történik az eseményen, ezen kívül pedig interjúkkal is készültünk, amelyekben az aktualitásokon túlmenően szó volt arról is, milyen volt és hogyan alakult az LMBTQ-emberek, közösségek helyzete különböző kelet-európai színtereken.

A műsorváltozás miatt június 29-én, vasárnap elmarad a Shakespeare tükre, a Dobszerda ismétlése, valamint az Acélsodrony.

 
Budapest Pride 2025 
Fotó: Mátyus László