300 köbméter szeméttel járt Budapesten a szilveszteri bulizás
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően.
Egy izraeli-magyar férfi is meghalt a Hamász terrortámadásában
Eltűntként tartották nyilván, mert sokáig nem találták meg a holttestét.
Szilveszter: több mint kétszázan kerültek kórházba túl sok alkohol miatt
Közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek sérültjei és belgyógyászati rosszullétek mellett 206 embert (köztük 28 kiskorút) vittek kórházba a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt.
Lemondott II. Margit dán királynő
II. Margit dán királynő vasárnap újévi beszédében bejelentette, hogy január 14-én, 52 év uralkodást követően lemond idősebb fia, Frigyes trónörökös javára – számolt be az MTI.
Nemzetgazdasági Minisztériumként folytatja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium
A tárca állítása szerint az átalakulás célja, hogy a minisztérium a kormányfői elvárásoknak megfelelően hatékonyan, új és innovatív szemlélettel működjön.
