Késések: augusztusban újabb negatív rekordot döntött a MÁV
Néhány év alatt 70% fölötti értékekről zuhant a pontosság 32,8%-ra – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid.
Néhány év alatt 70% fölötti értékekről zuhant a pontosság 32,8%-ra – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid.
A Fidesz megfigyeltet embereket és szükség esetén, ha a politikai érdekük úgy hozza, akkor felhasználják a titkosszolgálati és egyéb módszerekkel szerzett információkat – véli a Tisza Párt elnöke.
A kormányfő közvetve közölte, hogy egyik mostani minisztere lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke, miután jövő márciusban lejár Matolcsy György mandátuma a jegybank élén, a kormányban pedig lesz egy gazdasági csúcsminiszter. Közölte, hogy "békeköltségvetésre" készül, aminek alapját a jövőre célul tűzött 3-5 százalékos gazdasági növekedés megvalósulása kell, hogy megadja. A gyerekek utáni adókedvezmény megkétszerezését, jelentős béremeléseket és új, kkv-kat támogató programot ígér. Közben néhányszor odaszúrt Matolcsynak.
A kettős életet élő kormányközeli plébános, Bese Gergő menesztése után két nappal áthallásos beszédet mondott Soltész Miklós egyházügyi államtitkár.
Kovács Gergely szerint az emlékművel kapcsolatban még nem jött jobb ötlet.
Ma már nem elég Gyurcsányra mutogatni, azt mondani a választóknak, hogy a Fidesz a legerősebb magyar párt, aki pedig nem szeret minket, annak ott van az ellenzék, amely a múltat, a Gyurcsány-kormányt jelenti. És a szakpolitikai vitákat is meg kell nyernie a pártnak,ha a 2026-os választásokon is győztes akar lenni. A Szabad Európa értesülése szerint erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a zártkörű kötcsei találkozó közönségének.
Mivel legalább háromezer diák számára létfontosságú, hogy ne vegyék el az okostelefonját az iskolában, átmenetileg sem, ebben engednek a döntéshozók. Az 1-es típusú cukorbetegséggel élő diákok a kedvezményezettek – számolt be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.
Kemény önkritikát gyakorolt Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután a csapat 5-0-ra veszített Németország ellen a Nemzetek Ligájában. Szerinte ő és játékosok is szégyellik magukat az eredmény miatt. Ez volt Rossi ideje alatt a legsúlyosabb magyar vereség.
Magyarországra látogatott a néhány éve, apja,egyben elnöki elődje meggyilkolása után államfővé tett csádi politikus, Mahamat Idriss Déby Itno. A látogatása vélhetőn összefüggésben áll azzal, hogy Magyarország katonákat küld az afrikai országba az ottani biztonsági erők, különösen az elnöki őrség kiképzésére.
Felfüggesztése után közleményt adott ki Bese Gergő: római katolikus pap, aki többek közt azt írta, megszegte a papi fogadalmát, bűnt követett el. A NER-hez közel álló Bese azután fordult a nyilvánossághoz, hogy kiderült róla, intim kapcsolatot folytatott más férfiakkal és meleg-összejöveteleket látogatott.