Megjelent Orbán Viktor és a kormány határozata a csádi misszióról
A két határozat kihirdetését annyira fontosnak tartották, hogy napközben jelent meg a Magyar Közlöny.
Kihallgatták a rendőrök a 13 éves fiút, aki hátba rúgott egy járókeretes hajléktalan embert
Nekifutásból hátba rúgott egy fiatal egy járókerettel közlekedő hajléktalant a XV. kerületben, ezt egy barátja videóra vette, amit aztán feltettek a Facebookra. A rendőrség azonosította az elkövetőket és kihallgatták a 13 éves fiút, aki hátba rúgta a rossz egészségi állapotban lévő, 49 éves férfit.
Magyar Narancs: Már nyolc gyermek bántalmazása miatt nyomoznak a dunavecsei iskolában
A Magyar Narancs információi szerint az elmúlt hetekben háromról nyolcra növekedett azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek a sérelmére elkövetett bántalmazás miatt nyomoz a kecskeméti rendőrség a Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban (EGYMI). A tanúk valamennyien az intézmény vezetőjét nevezték meg elkövetőként.
Egészségügy és elégedetlenség: Takács Péter szerint az újbolsik hozzák ki az emberekből az indulatot
Az OECD-országok közül Takács szerint Magyarország becsüli meg legjobban az orvosait.
Pedagógushiány: a készségtárgyakat oktató tanárok 35 százaléka hiányzik
Momentum jobb híján a kompetenciamérés során az iskolaigazgatók által kitöltött intézményi kérdőíveket tanulmányozta át, hogy megtudja, mekkora a tanárhiány Magyarországon.
