Varga Mihály egykori kollégiumi szobatársa szerezte meg a svábhegyi nővérszállót
730 millióért.
730 millióért.
A találkozó október 11–12-én zajlott.
Annyit költenek szemétszüreletésre egy évben, amennyiből 15-20 kilométernyi mellékutat is fel lehetne újítani.
Miután a volt elnök egykori kabinetfőnöke azt állította: Trump többször is hangot adott Hitler iránti csodálatának.
A válaszadók 70 százaléka mondta azt, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok, ennek ellenkezőjét viszont csak 28 százalék állítja.
A politikus büszke a gyermekére.
A DK elnöke október 23-án az Ötvenhatosok terén a forradalom emlékezete kapcsán is azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a gyilkosokat védi, és azok is hazudnak, aki semlegességet próbálnak mutatni jó és rossz küzdelmében.
A kormányszóvivő Vitályos Eszter próbálta megakadályozni a Millenáris Parknál, Orbán Viktor ünnepi beszéde után, hogy egy kormánypárti résztvevő nekiugorjon egy kormány ellen tiltakozó fiatalnak.
Délelőtt Orbán Viktor, délután Magyar Péter mond beszédet Budán az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján. Magyarék délután 3-ra hirdetett rendezvénye előtt jó fél órával már jelentős tömeg gyűlt össze az esemény helyszínén, a II. kerületi Bem-szobornál. Nézze meg fotóinkat!
Az 1956-os forradalom ünnepére küldött üzenetében Karácsony Gergely főpolgármester óvott a történelmet átíró hazugságoktól, a forradalmárok és szabadságharcosok meggyalázásától. Idén nem tart megemlékezést a fővárosban.
A 21 Kutatóközpont friss számai szerint a biztos szavazók többsége már nem a Fideszt választaná.
Először jutott arra az eredményre egy közvélemény-kutató több mint másfél évtized óta, hogy a biztos szavazók körében nem a Fidesz a legnépszerűbb politikai párt Magyarországon. A teljes népesség körében még a kormánypárt vezet néhány százalékkal.