Az Alkotmánybíróság szerint maradhat a szolidaritási hozzájárulás
A fővárosi önkormányzat tavaly óta pereskedik az Államkincstárral, az ügy az Alkotmánybíróság előtt kötött ki, ahol ma döntés született.
A fővárosi önkormányzat tavaly óta pereskedik az Államkincstárral, az ügy az Alkotmánybíróság előtt kötött ki, ahol ma döntés született.
Sikerült elfogadni az új szervezeti és működési szabályzatot.
Az EP jogi bizottsága előtt fekvő dosszié felelősét november közepén vagy december elején fogják megnevezni.
Dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára 2024. október 23-án felajánlotta lemondását az MKPK titkári tisztségéről, eddigi elkötelezett munkáját megköszönve a mai napon a Testület elfogadta azt. Utódját később választják meg - írja sajtóközleményében a katolikus.hu. Indoklás nem állt a közleményben.
Az igényt október közepén artikulálta Kocsis Máté.
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének többszörösen kitüntetett korábbi elnökét érte a megtiszteltetés.
2024 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 699 ezer főre csökkent – derül ki a KSH gyorstájékoztatójából.
– ha minden jól megy – mondta a Kossuthon Orbán, aki megcélozta a 400 ezer forintos minimálbért.
"Erkölcsi minimum, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek állítsunk emléket és ne azoknak, akik velük szemben - a barikádok másik oldalán - a magyar szabadság ellen fogtak fegyvert" – érvelt a budapesti Fidesz elnöke.