Az evangélikusok viszik tovább Iványiék idősgondozóit
A Békéscsabai Evangélikus Szeretetszolgálat Oltalom Idősek Otthona néven működik tovább.
A Békéscsabai Evangélikus Szeretetszolgálat Oltalom Idősek Otthona néven működik tovább.
Nem volt probléma a hivatkozással – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója.
Az amerikai elnök szerint az ukrán a harmadik világháborúval játszik.
– írja és mutatja a mentődolgozók szövetsége. A mentőszolgálat szerint le akarják járatni őket.
Még az is lehet, hogy nagyobb, mint eddig bármikor – tette hozzá.
Negyven méterre van a másfél évvel ezelőtti tragédia helyszínétől.
Minden nap többször szállítják az eszközöket a két városba.
Nem, nem azért, mert a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében nekiment az energiaszolgáltatóknak.
Tűrhetetlennek tartja Orbán Viktor, hogy miközben a termelők 200 forintért adják a tejet, a boltban az már 500 forint felett van.
Pedig a halálozási adatok alig változtak. Csak épp gyerekek nem születnek. Drámai adatokat közölt a KSH.
A kisebb üzletek nem rendelkeznek olyan informatikai rendszerrel, amely a vonalkód leolvasásával valóban képes elkülönítetten kezelni, hogy a megvásárolt termék áfája visszajár-e a nyugdíjasnak vagy sem - írja az Mfor.