"Fékeződni kezdett" – magyarázta a MÁV, miért füstölt egy HÉV-kocsi kedden
De a járművezető időben észrevette a hibát, megelőzte, hogy nagyobb károsodás alakuljon ki.
Plakátkiállítást indított a Momentum "a NER legpofátlanabb luxizásairól”.
A Nyugatinál kezdték.
Magyar Péter Semjénről: Ha valaki bízik az ártatlanságában, akkor nyilván nem papírból olvas fel egy szöveget
Miskolci fórumán is szóba hozta a miniszterelnök-helyettest a Tisza elnöke.
Sára Botondék be akarják záratni Iványiék hajléktalanellátóját
A MET szerint a Kormányhivatal egyházüldözést folytat.
Varnus Xavér pert nyert a Magyar Jelen ellen
Valótlanul állították, hogy néhai Csiszler Attila táncművész 15 éves volt, amikor megismerkedett Varnus Xavér orgonaművésszel és a szeretője lett.
Magyar Péter Semjén Zsolt felfüggesztésére szólítja fel Orbánt
A KDNP-frakciótól ugyanezt várják el Semjén egyéb közfunkciói kapcsán.
Orbán: "Itt már nincsenek eltűnő vonatok, nincsenek lepukkant állomások és nincsenek ideges masiniszták sem"
A Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonal átadásán mondott beszédet a miniszterelnök.
Füstölni kezdett a HÉV a Szépvölgyi útnál, leszállították az utasokat
Már a Batthyány téren lehetett érezni a szúrós szagot.
Dobrev Klára 5-5 milliót ajánlott fel a Szőlő utcai pedofilbotrányban érintett két politikus nevéért
A DK elnöke szerint megéri a pénzt, a rájuk váró fenyegetéseket és a jogi eljárásokat, hogy az elkövetők börtönbe kerüljenek.
Az EP szakbizottsága nem adná ki Magyar mentelmi jogát
Öt magyar vonatkozású, a mentelmi jogot érintő ügyet is tárgyalt kedden az Európai Parlament jogi bizottsága, de senkiét nem adná ki. "Bebizonyosodott, az ellenzék vezetője Brüsszel fogott embere" – reagált Orbán Viktor a Magyar Pétert érintő javaslatokra.
Pokorni főtanácsadójának felesége értékes telekhez jutott
A XII. kerületi Hunyadi lejtő az ország legdrágább utcája, itt szerzett 1790 négyzetméteres telket Pokorni Zoltán korábbi alpolgármesterének felesége egy, a helyi közbeszerzéseken taroló vállalkozó érdekeltségétől. A mindössze másfél éven át tulajdonos cég az akkor még Pokorni vezette önkormányzattól nagyjából a piaci ár feléért vette meg a telket.

