Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Megszavazta a parlament a veszélyhelyzetet, novemberig biztosan marad
A lényeg

Novemberig marad a veszélyhelyzet

Novemberig nem szükséges a parlament hozzájárulása a kormány döntéseihez, pusztán tájékoztatást kell nyújtania. Veszélyhelyzet esetén a kormány olyan rendeleteket alkothat, melyekkel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint rendkívüli intézkedéseket hozhat.

Levélben küldték el a Honvédkórházból a világhírű idegsebészt
A lényeg

Levélben küldték el a világhírű idegsebészt

Hudák Istvánt a világ minden tájára hívják operálni, professzorok lesik a mozdulatait, hogy megtanulják az általa kifejlesztett módszereket. Neki sikerült elkülöníteni a bangladesi ikrek összenőtt agyi ereit, ami lehetővé tette a koponyák szétválasztását. Két évvel ezelőtt magas állami kitüntetésben részesítették, most pedig egy postán feladott levélben bontották fel a szerződését a Honvédkórházban – írja a Válasz Online.

A kormány 2023-as költségvetési tervezete szerint maradnak a lakástámogatások jövőre is
A lényeg

Több pénz jut babaváróra 2023-ban

Már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatások jövőre kiemelt szerepet és keretet kapnak. Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően jövőre is elérhetőek lesznek – derül ki az ingatlan.com összefoglalójából, amely a lakáspiacot érintő költségvetési kiadásokat vizsgálta meg.

Egyedül tartott
A lényeg

"Szürreális" háborús fotó egy ukrán diáklányról

"16 éves vagyok, a harkivi 134-es számú iskolában tanultam. Sok barátom volt az iskolában, olyanok voltunk, mint egy nagy család. A lányokkal kiválasztottuk a ruhánkat, és örültünk, hogy milyen jól fog mindenki kinézni a végzős buliban. De jött az 'orosz világ' és minden tervünket romba döntötte, amiről csak álmodoztunk" – mondta a képen látható Valerie, akinek az iskoláját február 27-én lőtte szét az orosz tüzérség.

10 százalék felett az infláció
A lényeg

10 százalék felett az infláció

Ahogy az MNB megjósolta, a tavalyi év májusához képest 10,7 százalék a drágulás. A kenyér például 37 százalékkal kerül többe.

Kiderült, hogy mennyi pénzt kapnak a pártok és alapítványaik
A lényeg

Ennyi pénzt kapnak a pártok és alapítványaik

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat szerint Varga Mihály pénzügyminiszternek 681 027 294 forintot kell azonnal átcsoportosítania. A költségvetési előirányzatok módosítása után a Fidesz 26 millió forinttal kap többet, míg a KDNP 11 millióval kevesebbet. Az ellenzéki pártok közül anyagilag a legnagyobbat a Jobbik bukja (-159 millió forint), a legnagyobb nyertes pedig a Momentum (+82 millió forint) – írja a 24.hu.

Merkel: Nem akartam Putyint tovább provokálni
A lényeg

Újra interjút adott Angela Merkel

Fél évvel ezelőtt, 16 év kancellárság után távozott a hivatalából Angela Merkel. Azóta kerülte a nyilvánosságot, de kedd este a Berliner Ensemble színpadán másfél órán keresztül beszélgetett a Spiegel újságírójával, Alexander Osanggal.