Von der Leyen: a szankciók működnek
Ukrán nemzeti színekbe öltözve tartotta meg évértékelő beszédét az Európai Parlament előtt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki díszvendégnek az ukrán First Lady-t, Olena Zelenszkát hívta meg, Volodimir Zelenszkij feleségét, aki az ülésteremben mellette foglalt helyet – foglalta össze az évértékelőt a 24.hu.
Orbán nem lesz ott az EP jogállamisági vitáján
A Magyar Hang az EP Médiaszolgálatától úgy értesült, hogy ellentétben 2013-mal és 2018-cal, amikor Orbán Viktor személyesen is jelen volt a jogállamisági jelentés vitáján, ezúttal nemhogy a magyar miniszterelnök nem vesz részt, de senki sem képviseli a magyar kormányt, és nem mondja el annak érveit a témában.
20-22 °C-os iskolákat követelnek a pedagógusok
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elvárja a kormánytól, hogy a jogszabályban előírt 20–22 Celsius-fokot biztosítsa fenntartótól függetlenül az oktatási és nevelési intézmények számára (állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi), vagyis az energia megvásárlásához, az egekbe szökő rezsi kifizetéséhez nyújtson pénzügyi fedezetet – írja szerdai közleményében az érdekvédelmi szervezet.
A MOK támogatja az új abortuszrendeletet
Mind a beteg érdekében, mind etikai szempontból támogatjuk ezt a változást. Az orvoslás egyik alapelve az élet védelme – közölte a 24.hu-val Dr. Böszörményi-Nagy Géza, a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke Pintér Sándor rendeletével kapcsolatban, amely módosított az abortusz jelenlegi magyarországi szabályozásnál.
135 milliárdot nyer az állam a rezsiemelésen
Bár a lakosságon át a gazdasági társaságokon és az önkormányzatokon keresztül az ország alaposan megszenvedi az energia-áremeléseket, a költségvetés jelentős többletbevételhez jut a magasabb gáz- és áramárak révén – írta a napi.hu a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésére hivatkozva.
Felmondott két professzor a Corvinuson
Távozik a Budapesti Corvinus Egyetemről a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője, Veszelszki Ágnes, valamint Aczél Petra professzor. Az Eduline-nak nyilatkozó hallgatók azt mondták, pénteken tudták meg, hogy a tanszék két népszerű oktatója nem tanít tovább az egyetemen.
A DK Orbán leváltására és az ellenzék vezetésére tör
A Demokratikus Koalíció az ellenzék vezetésére és Orbán leváltására készül, legalábbis ez derül ki Gyurcsány Ferenc legutóbbi Facebook-üzenetéből: "Demokratikus, szabad európai Magyarországot teremtünk. Mindenki jöhet, de senkire nem várunk. Nincs egyrészt-másrészt. Ezt a küzdelmet egy jobb országért a Demokratikus Koalíció vezeti. (...) Erre készülünk."
Az elmúlt héten 42 covidos beteg hunyt el
Múlt hét szerdán Magyarországra is megérkezett a Pfizer és a BionTech koronavírus ellen kifejlesztett új vakcinája. Az újfajta készítmény egyadagos, kizárólag emlékeztető oltásra engedélyezett 12 év felettieknek, tehát csak azok kaphatják, akik már alapimmunizáltak.
