„Klubrádió
A lényeg

Vígszínház: belső vizsgálat indult Wunderlich József ügyében, két hétre felfüggesztették

3/12/2021 19:15

| Szerző: Klubrádió

A Vígszínház társulatának tagja, Wunderlich József arról írt a múlt héten, hogy nem figyelnek eléggé az ott dolgozók egészségére a koronavírus-járvány alatt, amire Rudolf Péter igazgató azt közölte: mindenben a járványvédelmi protokoll szerint jár el. A színész a hírek szerint bocsánatot kért kijelentéséért. A Vígszínház pénteken közleményt adott ki, amelyben az áll: belső vizsgálatokat indítottak, és Wunderlich szerepeit két hétig kollégái veszik át.

A Vígszínház társulatának tagja, Wunderlich József a múlt héten hosszú nyilvános posztot tett közzé a Facebookon, amelyben arról írt, hogy munkáltatója a koronavírus-járvány miatti alapvető óvintézkedéseket sem vezette be, így a társulat tagjai folyamatos veszélynek vannak kitéve. Hamarosan csak ismerősei számára látható gondolatait Rudolf Péter, a színház igazgatója szinte azonnal visszautasította. Közölte: döbbenettel olvasta Wunderlich posztját. Szerinte mindenben a covid-protokoll szerint jár el.

A színész később egy másik, a nagy nyilvánosság számára szintén csak rövid ideig látható Facebook-posztot is közzétett, amelyben azt állította, egy kolléganője azért nem kapott szerepet, mert nem akart a színpadon vetkőzni.

A hírek szerint Wunderlich később mindkét eset miatt bocsánatot kért kollégáitól, az ügynek azonban volt további következménye: a szerdai előadáson már beugrós színész helyettesítette, így felmerült a kérdés, hogy milyen jövő vár rá a teátrumnál.

A Vígszínház közleményt adott ki, amelyből nem csak az derült ki, hogy a vezetőség nemcsak minden tőle telhetőt megtett a pandémiás helyzet kezeléséért, hanem hogy belső vizsgálatokat indítottak, ezek lezárásáig pedig nem tudnak konkrétumokat közölni. Az azonban biztos, hogy Wunderlich József szerepeit a következő két hétben kollégái veszik át.

„Két premierre – Party és Sirály – is készülünk, de mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy a társulatban megteremtsük a békét, ami a közelmúltban történtek után nem könnyű feladat” – tette hozzá a Vígszínház, amely a Szakszervezet és az Üzemi Tanács közös közleményét is továbbította.

(Kiemelt kép: MTI/Kallos Bea – részlet)