Varga Mihály: Az MNB fő célja egyelőre a vagyonmentés
20/10/2025 14:07
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Hasznos és jó cél volt az alapítványok létrehozása, de úgy tűnik visszaéltek vele – véli a jelenlegi jegybank elnök, aki parlamenti meghallgatásán azt monda, rövidtávon a vagyonmentés, hosszabb távon az alapítványok és a körülöttük épült céghálók felszámolása a cél.
Hasznos és jó cél volt az Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványok létrehozása mögött, de az Állami Számvevőszék jelentése szerint a jegybank visszaélt a lehetőséggel – erről beszélt Varga Mihály, jelenlegi MNB-elnök meghallgatásán az országgyűlés gazdasági bizottsága előtt. Nem gondolja, hogy neki vagy másnak korábbi képviselőként illetve korábbi kormánytagként felvethető lenne a jogi felelőssége.
A meghallgatás középpontjában a Matolcsy-időszak problémás, súlyos vagyonvesztéssel járó alapítványi gazdálkodása és a jegybank Szabadság téri székházának felújítása állt – utóbbi ügyben a múlt héten maga az MNB tett feljelentést hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt, miután lehívta a banki garanciát az el nem végzett javítások miatt. A székház ügyében is több milliárdosra becsült kár kapcsán Varga elmondta, ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, és a nyomozóhatóságok feladata a felelősök beazonosítása.
Hangsúlyozta, az alapítványi cégháló gyors felszámolása helyett a teljes vagyonmentési folyamat lezárásával lehet a legtöbbet visszaszerezni az adófizetők számára. Két alapítvány, a GTC és az Ultima esetében bekövetkezett vagyonvesztés mértékét egyelőre nem tudják pontosan megítélni.
Varga szerint az MNB a jövőben is óvatos monetáris politikát folytat, a stabil forintárfolyam pedig hozzájárulhat az infláció csökkenéséhez.

