Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Tordai: Bíróság elé kerül a hatvanpusztai műemlékrombolás

21/10/2025 16:54

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Ez az a történet, amibe bele is bukhatnak – mondta a képviselő a Klubrádiónak, aki szerint a mostani, az épületek védettségéről, engedélyezési folyamatokról, szakvéleményekről szóló adatokért indított perek segíthetnek abban, hogy alaposabb feljelentést tudjanak tenni, amit már a rendőrség sem tud lerázni. Emlékeztetett, jól dokumentált, hogyan rombolta le a miniszterelnök családja az épületeket.

"Bíróság elé kerül Orbánék hatvanpusztai műemlékrombolása!" – jelentette be Tordai Bence független képviselő Facebook-oldalán.

Két közadatigényléssel kapcsolatos eljárásban is megérkeztek az idézések.

Az egyik pert Tordai a Fejér Vármegyei Kormányhivatal ellen indította, mivel az megtagadta az adatok kiadását a hatvanpusztai birtok építésének ügyében. Ennek az ügynek az első tárgyalása október 27-én lesz a Székesfehérvári Járásbíróságon.

A másik per az Építési és Közlekedési Minisztériummal (ÉKM) szemben indult, ennek október 28-án a Fővárosi Törvényszéken lesz a tárgyalása.

Mivel a műemlékvédelem az ÉKM-hez tartozik, Tordai a helyi kormányhivatal mellett innen próbálta megtudni többek között, hogy milyen hatósági döntések születtek a Hatvanpusztai majorsági épületegyüttes védettségével kapcsolatban, milyen engedélyek alapján végeztek felújítási, átalakítási, helyreállítási vagy bontási munkálatokat, készültek-e műemléki dokumentációk, értékleltárak vagy örökségvédelmi hatástanulmányok, szakhatósági vélemények.

Miután mindkét helyen megtagadták a válaszadást, Tordai a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, ennek a folyománya a két per.

 
Építkezés Orbán Győző, a miniszterelnök édesapjának hatvanpusztai birtokán - ez a 2019-es állapot l Forrás:
Hadházy Ákos Facebook-oldala
 

Ahogy Tordai írta: József nádor 200 éves egykori majorsága helyén az Orbán család "ledózerolta" az ott található épületegyüttest és "ma egy vadonatúj, 20 milliárdos luxusrezidencia áll, 30 milliós előnevelt fákkal és zebrákkal, miközben a védett épületek nyomtalanul eltűntek. Vagy ahogy Hadházy Ákos szokta nevezni: Pusztaverszáj, benne egyebek közt 16 luxusapartman, séflakás, pálinkafőző terasz, steak-előkészítő, 200 nm-es ebédlő, dohányzószobák, kétmilliós kádak, öt lift, három hatalmas mélyhűtő kamra stb."

Szerinte Hatvanpuszta nem az ország legfontosabb problémája, de az "a miniszterelnök gátlástalanságának, korruptságának és kapzsiságának" példázata, ami "nem véletlenül került a közbeszéd fókuszába".

2025. október 21. A lényeg - részlet l Tordai Bence 2025.10.21.
01:12
00:00
"A hamarosan sorra kerülő bírósági tárgyalásnak az a tétje, hogy Hatvanpusztával kapcsolatban megtudjuk-e, hogy hogyan maradhatott műemlék a 200 éves épületegyüttes, amit fotókkal dokumentáltan elbontatott az Orbán-család – mondta Tordai a Klubrádiónak.

2019-ben már lehetett tudni, hogy itt minden bizonnyal műemlékek semmisültek meg. Ekkor kezdtünk el utánajárni Fehér megyei kormányhivatalnál – tette hozzá.

 
2025-ös drónfelvétel a hatvanpusztai birtokról l Forrás: Hadházy Ákos Facebook-oldala
 
 

Nagyon remélem, hogy a bíróságokon még érvényt lehet szerezni az igazságnak, a jog egyértelműen mellettünk áll. Én azt gondolom, hogyha ezeket a dokumentumokat ki tudjuk perelni a minisztériumból, illetve a kormányhivatalból, akkor sokkal alaposabb feljelentést tudunk tenni, egy olyat, amit már nem rázhat le a rendőrség sem – mondta a képviselő.

Ez Orbánéknak az a története, amibe bele is bukhatnak. Ezt a rendszert a miniszterelnökkel azonosítják, hogyha az ő erkölcsi állapotáról sikerül egy ilyen jó dokumentált módon igazolást szerezni, hogyha elítélik a bíróságon, akkor én azt gondolom, hogy ez jelentősen hozzájárulhat a bukásához is – véli Tordai.