Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Téves felvételi követelmények kerültek ki az SZFE oldalára

29/04/2021 14:02

| Szerző: Klubrádió

Váratlanul új vizsgakövetelmények jelnetk meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján. Az intézmény szerint félreértés miatt kerültek ki más feltételek.

A 24.hu egy felháborodott olvasója hívta fel a héten figyelmünket arra, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján váratlanul megváltoztak a vizsgakövetelmények: "Idén felvételizek prózai színész szakra és eddig úgy készültem ahogy a felvételi követelményben benne volt. Három monológ, egy vers, egy dal, belépő etüd, illetve a bemutatkozó videót is elküldtem. Ma felmegyek a weboldalra és ezt látom: hét vers, három dal, erre módosították a követelményt" – írta, hozzátéve, hogy ő mint felvételiző semmiféle tájékoztatást nem kapott a változtatásokról.

Ráadásul a legtöbb diák által használt felvi.hu-n továbbra is a régi követelmények szerepeltek, semmiféle nyoma nem volt a módosításoknak. A 24.hu megkereste az erőszakos modellváltáson átesett SZFE sajtóosztályát, arról érdeklődve, hogy

- mikor módosították a követelményeket? A módosításokról tájékoztatták-e az idén vizsgázókat, vagy csak a honlapon írták át a követelménylistát?
- Nem tartják-e megtévesztőnek, hogy a sok felvételiző által tájékozódásra használt felvi.hu-n jelenleg (szerda reggel) is a régi követelménylista szerepel?
- Mi az oka, hogy egy felvételi időszak folyamán módosítják a követelményeket? Nem érzik-e úgy, hogy egy ilyen lépés miatt sokan rosszul fognak készülni a vizsgára?

Azt a választ kapta a portál, hogy pusztán hibáról van szó, amit levelünk nyomán orvosoltak is: A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az idei mellett, egyidőben zajlik a jövő évi felvételi követelményekkel kapcsolatos előkészítő munka. Ennek eredményeként került ki egy félreértés miatt az olvasójuk által jogosan kifogásolt változtatás. Természetesen a felvi.hu-n közzétett követelmények vonatkoznak az idei felvételi eljárásra. A honlapon az eredeti állapotot visszaállítottuk. Köszönjük az észrevételt.

A honlapon csütörtök reggelre tényleg újra az eredeti követelmények szerepeltek. Nem ez az első adminisztratív bakija az egyetemnek az idei vizsgákkal kapcsolatban: néhány hete tévedésből az összes, azonos szakra felvételiző e-mail-címét elküldték például a jelentkezőknek, majd kétszer is hibás információkat küldtek körbe, ami miatt akkor is magyarázkodásra kényszerültek.