Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Szijjártó: Előkészítik, hogy Paks II. mellett amerikai moduláris atomerőművek is épülhessenek Magyarországon

30/07/2025 18:20

| Szerző: Klubrádió

Megkezdődik az amerikai kis moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi és jogi előkészítő munka – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A moduláris atomreaktorok a hagyományos atomerőművekhez hasonlóan atomenergiával működnek, de azoknál jóval kisebbek. Nagy előnyük, hogy előre, egy gyártóüzemben le lehet gyártani őket. A helyszínen elég összeszerelni a moduláris erőművet, így a hagyományosnál jóval gyorsabban üzembe lehet helyezni őket. Ez egy viszonylag új technológia, az Egyesült Államokban 2023-ban engedélyezték az első kis moduláris atomreaktort.

Szijjártó Péter szerdai bejelentésében arról beszélt, hogy ennek a még fejlesztés alatt álló technológiának a világpiaci vezetői az amerikai vállalatok, így a Magyarországon egyébként is jelen lévő GE Vernova, amely technológiájának felhasználására Közép-Európában jogtulajdonosként egy lengyel cég, a Synthos Green Energy jogosult. „Ilyen amerikai technológiával már zajlik egy kis nukleáris erőmű építése Kanadában, ahol a kanadai hatóságok megadták a létesítési engedélyt. Ez számunkra mindenképpen egy biztató, sőt megnyugtató jelzés” – fogalmazott.

Szijjártó azt is bejelentette, hogy a Paks II. vállalatcsoporthoz tartozó, nukleáris technológiai fejlesztésekkel foglalkozó Hunatom megállapodást kötött a Synthos Green Energyvel az amerikai technológia magyarországi bevezetésének előkészítéséről. „Ez a megállapodás arról szól, hogy ezen amerikai nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi, jogi előkészítő munkákat megkezdjük” – mondta.

A miniszter szerint egy Magyarország méretű ország esetében nem reális több nagy nukleáris erőmű egymás utáni építésében gondolkozni, azonban a kis méretű moduláris reaktorok jó megoldást jelenthetnek.

Robert Palladino, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője fontos mérföldkőnek nevezte a mostani megállapodás aláírását a Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)