Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Szijjártó: A kormány kitiltott három ukrán vezetőt az országból

17/07/2025 16:16

| Szerző: Klubrádió

A kormány kitiltotta azt a három, a "kényszerszorozásokért" felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-üzbég gazdasági vegyes bizottság ülését követő közös sajtótájékoztatón kitért Sebestyén József esetére is, akit a kormány álláspontja szerint nemrég kényszersorozás közben toborzók agyonvertek Ukrajnában. Szijjártó azt mondta, az Európa Tanács jelentésében is megerősítették, hogy az országban a sorozás során előfordul fizikai erőszak és kínzás is. Emlékeztetett arra, hogy mivel ennek már magyar áldozata is van, a kormány előző nap kezdeményezte három személy szankciós listára helyezését Brüsszelben.

Rácz András Oroszország-szakértő írt a múlt héten írt arról a hazai kontextus miatt, hogy több okból sincs olyan, hogy "kényszersorozás". Egyrészt, a magyar terminológiában a sorozás békeidős tevékenység. Háború, hadiállapot idején nem sorozás van, hanem mozgósítás. Ukrajnában is ezt a helyzet: a 2022. február 25-től érvényben lévő hadiállapotnak része a mozgósítás is. Másrészt, Ukrajnában 2013 (!) óta nincs kötelező sorkatonaság, ergo, sorozásról beszélni is értelmetlen. 2014 után több hullámban részleges mozgósítás volt, egészen 2016-ig, utána pedig megint nem. Harmadrészt, a "kényszersorozás" kifejezés ráadásul tautológia, mivel a sorozás definíció szerint kényszer - hiszen az általános hadKÖTELEZETTSÉGBŐL következik.

Elmondta, hogy az ukrán szárazföldi haderő személyügyi főnökéről, a Nyugati Műveleti Parancsnokság parancsnokáról és a védelmi minisztérium mozgósításért felelős főosztályvezetőjéről van szó.

"Mindaddig, amíg ez megtörténik, a mai napon intézkedtünk arról, hogy mind a három embert kitiltsuk Magyarország területéről" – tudatta. A miniszter újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a magyar-ukrán kapcsolat befagyásával szerinte Kijev nagy bajban lenne, ugyanis hazánk ma a szomszédos ország legnagyobb villamosenergia-ellátója, illetve több százmillió köbméter földgáz érkezik Ukrajnába Magyarországról.

Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halála ügyében több mint egy hét telt el, de továbbra sem tisztázott, mi történt vele a halála előtti napokban és hetekben. Egyelőre nem tudni, hogy valóban bántalmazták-e, a magyar kormány ennek ellenére kész tényként beszél erről. Két videó is napvilágot látott róla: az egyiken négykézláb látható, a másikon súlyos fájdalmai közepette segítséget kér mentősöktől, akik csak annyit reagáltak, szedje össze magát, és álljon fel. Ukrajna teljes körű vizsgálatot indított az ügyben.